fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Pert indítottak XX. kerületi civilek a zajvédelem hiánya miatt
2007. május 18., 16:21
Pert indított az Egészséges Pesterzsébetért Egyesület (EPER) a Fővárosi Önkormányzat ellen; a XX. kerületi civil szervezet azt kifogásolja, hogy a főúthálózat kezelője évek óta nem tesz semmit az M5-ös bevezető szakasza mellett élő pesterzsébeti lakosok zajvédelme érdekében.

Az ügyben tartott lakossági fórumon az EPER vezetője, Zólyomi Mátyás az MTI-nek elmondta: 2004 óta küzdenek azért, hogy a főváros zajvédő fallal védje az autópálya mellett élők egészségét és nyugalmát.

Az ombudsman 2006 novemberében alkotmánysértőnek ítélte, hogy a bevezető szakasz mellett lakók az egészséget is károsító környezetben élnek, mivel a zajszint 10-15 decibellel túllépi az egészségügyi határértéket, ezt a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság is megerősítette - mondta az EPER vezetője. Hozzátette, hogy a megnövekedett forgalom miatti zajszint mintegy 10 ezer ember életét keseríti meg, hiszen nem csak egy kerületről van szó, a zaj a XIX. kerületiek egy részét is érinti.

Földesi Gyula pesterzsébeti önkormányzati képviselő elmondta, hogy ez egy 16 éve húzódó ügy, amelyet eddig néhány helyen úgynevezett passzív zajvédelemmel, vagyis a házak, lakások hangszigetelésével próbáltak orvosolni, ez azonban nem oldotta meg a problémát, mivel csak zárt ablakok és ajtók mellett hatásos. A fideszes képviselő szerint is meg kell építeni a zajvédő falat.

Biczi Tamás ügyvéd kifejtette, hogy egyrészt kártérítési pert indítanak a zajszint okozta egészségkárosodás miatt, másrészt azt szeretnék elérni, hogy a bíróság kötelezze a fővárost a zajvédő fal megépítésére. Az ügyvéd elmondta, hogy a keresetet áprilisban 36 civil nyújtotta be, személyenként 500 ezer forint kártérítést kérnek. Hozzátette: "itt nem csak az egészségügyi hátrányokról van szó, hanem az autópálya közvetlen közelében lévő házak elértéktelenedéséről is. A a házak valószínűleg semmit sem érnek". Az ügyvéd szerint a per évekig is elhúzódhat, hiszen a bíróság még ki sem tűzte az első tárgyalás időpontját.

A kispesti önkormányzat is fontosnak tartja a zajvédő fal megépítését a teljes szakaszon - közölte Koblev Szilvia, a XIX. kerületi önkormányzat sajtóreferense az MTI-vel. Hozzátette: a fal terveit még idén elkészítik, és remélik, hogy az a ciklus végéig, 2010-ig megépülhet.

Az ombudsman 2006-ban elvégzett vizsgálata "megállapította, hogy zajvédelmi hiányosságok miatt az M5 autópálya budapesti bevezető szakaszán az érintett lakosok alkotmányban deklarált, az egészséges környezethez és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joga folyamatosan sérül." A szakvélemények szerint a zajszint éjjel-nappal jelentős mértékben meghaladja a határértéket. A zajvédelmi berendezések nem épültek meg, az amúgy is kedvezőtlen helyzetet tovább rontotta, hogy a motorizáció lényegesen meghaladta az előzetes becsléseket, több új bevásárlóközpont is ezen az útszakaszon érhető el.

MTI - fidesz.hu