fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Már nem hiszünk a fellendülésben
2007. május 19., 12:11
Úgy elhúznak mellettünk a térségi versenytársaink, hogy csak a kondenzcsíkot látjuk - szemléltette a magyar gazdaság jelenlegi helyzetét Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, aki szerint hazánk lemaradása és a környező országok fejlődése előbb-utóbb elégedetlenséget szül az emberekben.

Csupán arra voltak alkalmasak az eddigi megszorító intézkedések, hogy a válságban lévő magyar gazdaság elkerülje a csődöt, arra viszont nem elegendőek, hogy a gazdasági növekedés újra beinduljon értékelte a tavaly szeptemberben és az idén januárban bevezetett szigorító intézkedéseket a Deák Ferenc Klub legutóbbi rendezvényén Bokros Lajos. A volt pénzügyminiszter úgy vélte, az egyik legnagyobb veszélyt most már nem a csőd jelenti, hanem az, hogy 2009-ben újra kezdődhet a felelőtlen kormányzati költekezés, ez pedig kétszeresen venné vissza a lakosság eddigi erőfeszítéseinek eredményét.

A gazdaság fejlődésének Bokros szerint három fő akadálya van: óriási mértékű az államháztartás hiánya, túlságosan nagy az állami újraelosztás mértéke, és a költségvetés szerkezete is rossz. A Közép-európai Egyetem professzora példaként az adóterhek helytelen elosztását említette, ami azt eredményezi, hogy a társadalom egynegyede fizeti be az adók 80 százalékát. Mint mondta, tarthatatlan, hogy a népesség mindössze egyharmada fizet valamilyen jogcímen egészségbiztosítási járulékot, míg a társadalom kétharmadát rászorulóként tartják nyilván.

A Horn-kormány pénzügyminisztere szerint a gazdasági növekedésnek jelenleg a lélektani alapjai sincsenek meg: a lakosság nem hiszi el, hogy érdemes megtakarítani, a vállalkozások pedig nem hiszik el, hogy érdemes beruházni. Bokros úgy vélte, ennek hátterében az áll, hogy a jelenlegi politikának nincs hitele, s ez a probléma kivetül az egész társadalomra.

Az euróbevezetési feltételekkel kapcsolatban a közgazdász arra hívta fel a figyelmet, hegy a közös uniós valuta átvételéhez szükséges követelményeket saját magunk érdekében kell teljesítenünk. Emlékeztetett: jelenleg hazánk az egyetlen tagállam, mely a kritériumok közül egynek sem felel meg. - Úgy elhúznak mellettünk a térségi versenytársaink, hogy csak a kondenzcsíkot látjuk - állapította meg Bokros, aki szerint szembe kell nézni a ténnyel: a lemaradásunk és a környező országok fejlődése előbb- utóbb elégedetlenséget szül az emberekben. Szavai szerint a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes években Magyarország még a reformok éllovasa volt a térségben: 1987-ben létrejött a kétszintű bankrendszer, az általános forgalmi adót is az elsők között vezettük be, s a nyugdíjreformban is megelőztük régiós versenytársainkat.

Bokros kitért a jegybank függetlenségére is. Mint fogalmazott, bizonyos esetekben a Magyar Nemzeti Banknak ellensúlyt kell képviselnie a kormány túlköltekező politikájával szemben. A szakember úgy vélte: olyan országban, ahol gyenge az erkölcsi értékrend, törvényi garanciák mellett sem lehet betartatni azokat az előírásokat, amelyek egy intézmény függetlenségét szavatolnák, mert befolyása növelése érdekében a hatalom mindig meg fogja találni a kiskapukat.

Magyar Nemzet

fidesz.hu