Az éghajlatváltozás történelmi tanulságait elemezve a Szegedi Egyetem egyetemi tanára rámutatott arra, hogy a közhiedelemmel ellentétben a klímaváltozás nem új dolog. "Amióta körülbelül 3,6 milliárd éve létezik légkör, létezik éghajlatváltozás is. A klímaváltozás, mint olyan, állandó. Nagy léptékű éghajlatváltozások voltak a legkülönfélébb történeti korokban" - hangsúlyozta a történész. Rácz Lajos ismertetése szerint az utóbbi kétezer évben 300-400 éves léptékű klímaváltozások voltak.

Mint kifejtette, az első azonosítható felmelegedés a római korban kezdődött: a Kr. e. I. század közepétől a IV. századig tartott, ezt a népvándorlások korának lehűlése követte. A középkori felmelegedés időszaka a vikingek kirajzásának kora, majd a XIV. században jött a kis jégkorszak, amely a XIX. században ért véget, hogy "elkezdődjön az agyonreklámozott jelenkori globális felmelegedés, amelynek a kilátásairól még nem sokat tudunk" - mondta.

Rácz Lajos a szűkebb kutatási területe az úgynevezett kis jégkorszak, amely "egy viszonylag hűvös, de még inkább csapadékos időszak volt". Abban az időben a modernizációs törekvéseknek, a döntéshozatalnak az volt a legfőbb szempontja, hogyan lehet védekezni a felhalmozott víztöbblet ellen - közölte a történész. Példaként a bécsi Helytartótanácsban a XVIII. században működött mérnöki csoportot hozta fel, amely vízvédelmi megoldásokat tervezett. E csoport egyik vízmérnöke elkészítette a Balaton teljes lecsapolásának részletes tervét, amelyet Mária Terézia aláírt, az összes érintett megye pedig elfogadott. "Még hatástanulmányok is készültek arról, hogy mennyi gabonát, szénát termeszthetnek az így nyert területen" - jegyezte meg.

A történész kitért arra, hogy a vízmérnöknek voltak egyéb tervei is, ezek közül a Duna és a Tisza vízrendszerének a rendezése valósult meg. A munkálatok a közlekedési viszonyok és a termőterület javítását, valamint az árvízveszély csökkentését célozták. "Egy szempontból értek el sikert - javultak a közlekedési viszonyok" - mondta. Rácz Lajos hozzátette, hogy egyébként vegyes a mérleg; a tiszai szabályozást, amely a XIX-XX. század fordulóján a modernizáció csúcsának számított, később környezeti katasztrófaként értékelték amiatt, hogy a folyó halállománya 5-10 százalékra csökkent néhány év leforgása alatt.

A történész az éghajlatváltozás humán vonatkozásaival kapcsolatban aláhúzta, hogy az ipari forradalomig az emberiség képes volt mindenhez alkalmazkodni, emiatt volt lehetséges, hogy a jégkorszak idején emberi telepek léteztek messze, északon, elképesztően szerény technikai felszereltséggel. Úgy fogalmazott: "az ipari forradalom után, de főképp a XX. században az emberiség elérkezett oda, hogy képes mesterséges környezetet létrehozni, különösen a fejlett világban, és ezen kívül nem nagyon életképes". "Nagyon nagy veszély, hogy a tolerancia, a változáshoz való alkalmazkodás képessége a modern civilizációban elvész. Amikor az emberiség paradigmát vált és ez igaz a természeti környezetre is, fontos tudni, hogy nincs visszaút" - hangsúlyozta Rácz Lajos.

MTI - fidesz.hu