fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Busht figyelmeztették: Brown nem lesz háborúpárti
2007. május 21., 10:35
Fordulat várható az iraki katonai jelenlét melletti, eddig feltétlen brit elkötelezettségben, amikor Tony Blair néhány hét múlva esedékes távozása után Gordon Brown veszi át a brit miniszterelnöki tisztséget - vasárnapi londoni sajtóértesülés szerint tanácsadói erre figyelmeztették George Bush amerikai elnököt - írja a Népszabadság.

Blair június 27-én nyújtja be lemondását II. Erzsébet királynőnek, aki ugyanaznap átadja a kormányfői megbízatást a jelenlegi pénzügyminiszternek. Brown utódválasztási kampány nélkül nyerte el a posztot, ugyanis a kormányzó Munkáspárt alsóházi frakciójában annyi támogatót állított maga mögé, hogy egyetlen kihívója, a párt balszárnyát képviselő John McDonnell számára matematikailag lehetetlenné vált az induláshoz minimálisan szükséges számú - 45 - aláírás összegyűjtése.

A The Sunday Telegraph, a legnagyobb vasárnapi brit konzervatív lap értesülése szerint Busht már figyelmeztették tanácsadói arra, hogy Brown - elsősorban népszerűségnövelő céllal - nagy valószínűséggel iraki brit csapatkivonásokat fog bejelenteni miniszterelnöki időszaka első száz napjában.

A lap szerint az amerikai elnök nemrégiben megvitatta egyik vezető tanácsadójával a legfőbb iraki szövetséges "elvesztésének" lehetséges következményeit és ezek kezelési módját.

Az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács, a Pentagon és a külügyminisztérium vezető illetékesei is aggodalmakat fogalmaztak meg Brownnal kapcsolatban, és attól tartanak, hogy "vége szakad" a szívélyes viszonynak, ha az új brit kormányfő "gesztuspolitizálásba kezd" - idézte forrásait a The Sunday Telegraph.

Brown egyik közvetlen munkatársa azt mondta a lapnak, hogy e félelmek megalapozatlanok, mivel "Gordon elkötelezett atlantista", aki az Amerikához fűződő kapcsolatok "erősítését és elmélyítését" akarja, sőt a többi európai országot is az Egyesült Államokkal folytatandó szorosabb együttműködésre akarja rábírni.

Brown mindazonáltal első, hivatalos miniszterelnök-jelölti programadó beszédében - nem kis feltűnést keltve - kijelentette, hogy "új" kormánya lesz, "új prioritásokkal és új stílussal".

Népszabadság


fidesz.hu