fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kitüntetéskényszer
2007. május 22., 08:56
Sólyom László kénytelen-kelletlen kitüntette a volt jegybankelnök-helyettes Fekete Jánost és Marjai József egykori miniszterelnök-helyettest. Gyurcsány méltónak találta a megtiszteltetésre az ország eladósításában nagy érdemeket szerzett jeles figurákat. A Magyar Hírlap írása.

"Folytatja a tárgyalást, a döntést pedig még a nyári szünet előtt meghozza az Alkotmánybíróság arról, köteles-e a köztársasági elnök aláírni az állami kitüntetésekről előterjesztett névsort. (Magyar Nemzet, május 21.)

Ha Budapestet Londonnak hívnák, holtbiztos, hogy a fogadóirodáknál tippelhetnénk arra: a következő állami kitüntetésosztás alkalmával ki nyújt kezet kinek. Túl nagy kockázatot nem vállalnának ezzel a bukmékerirodák. Hogyha például Tersztyánszkyné Vasadi Éva volt alkotmánybíró kerülne sorra, egy a százhoz tehetnénk meg a tétet, hogy ő parolázik Sólyom Lászlóval. Ám ha Pintér Károlyné, a Pofosz Gulag-tagozatának elnöke lenne a díjazott, arra is fogadhatnánk, hogy az államelnök mellett Szili Katalin házelnöknek is kezet nyújt. És arra is, hogy Gyurcsány Ferenc mindkét alkalommal hiába nyújtogatná kezét. Októberben, a forradalom ötvenedik évfordulóján kilencen - köztük a nevezettek - bojkottálták látványosan egyik-másik főrangot. A végeredmény: Sólyom-Gyurcsány kilenc-null. Egységesen fölkínálták jobbjukat az államfőnek, de ugyanúgy egyöntetűen néztek keresztül a kormányfőn. A házelnök döntetlennel zárt.

Mindennek az előzménye volt, hogy Sólyom László kénytelen-kelletlen kitüntette a volt jegybankelnök-helyettes Fekete Jánost és Marjai József egykori miniszterelnök-helyettest. Gyurcsány méltónak találta a megtiszteltetésre az ország eladósításában nagy érdemeket szerzett jeles figurákat.

Az elnök, más lehetősége nem lévén, a kézfogás elutasításával jelezte különvéleményét. És hogy máskor ne kelljen pártállami vezetőket magas állami elismerésben részesítenie, az Alkotmánybírósághoz fordult, kérve: értelmezzék az alaptörvényt, és határozzák meg, milyen jog illeti meg az államfőt. Az alaptörvény egyetlen mondatba foglalja a köztársasági elnök ebbéli jogkörét: az elnök kitüntetéseket adományoz. Magyarul, a más értékítéletét tükrözőket. Külön törvény rendelkezik arról, hogy az előterjesztő a kormányfő.

Jó, ha az Alkotmánybíróság igyekszik a döntéssel, még mielőtt valamelyik, most menesztett vezető is a díjazandók listájára kerül. Gergényi Péter főpolgármesteri kitüntetése után már minden elképzelhető.

Egyébként, ad absurdum, ha a kormányfő az államelnököt terjeszti fel például nagykeresztre, neki kötelességszerűen jóvá kell hagynia. Legfeljebb nem fogadja el magától. És értelemszerűn akkor nem is nyújt önmagának kezet.

Várkonyi Balázs, Magyar Hírlap


fidesz.hu