- Néhány éve még a szocialisták kérték ki a véleményét, most meg Fidesz-vezetők járnak vizitelni önhöz. Mivel győzi meg a politikai elitet, hogy olyat tud, amit más nem?

- Semmivel. Viszont szociológusként több mint harminc éve foglalkozom a tudásalapú globális társadalomra jellemző új konfliktusokkal, s kutatom egyes országokban az egyéni és kollektív ellenállás új formáit, a társadalom által kikényszerített változások új mechanizmusát. Ha valakit érdekel ez a társadalmat lentről, a hétköznapi emberek szempontjából vizsgáló perspektíva, szívesen elmondom személyesen is. Ingyen és bérmentve. Ugyanazt, amiről nyilvánosan is beszélek, bár nem annyit, mint korábban, mivel a legnagyobb példányszámú napilapban s a köztévében le vagyok tiltva.

- Ne csodálkozzon: reformdiktatúrának nevezte Gyurcsány országlását.

- Mert ez a helyzet: a Gyurcsány-Kóka páros újra feltalálta a központi tervutasításos rendszert. Csakhogy ez már az ötvenes években sem működött.

- Akárminek nevezzük, egyelőre működik. Gyurcsánynak lett igaza: a tüntetők hazamentek, s a szociális feszültség nem vitte őket utcára megint.

- Óriási félreértés, hogy béke honol, hogy a válságnak vége. A modern társadalmakban a különféle mozgalmak nem úgy érik el céljukat, hogy megrohamozzák a Bastille-t. Az ellenállásnak mára milliónyi formája jelent meg: a tüntetésektől az orvosi kollégiumok önfeloszlatásáig. A bezárt kórházak területére elrendelt építési tilalom is ide tartozik, vagy amikor az önkormányzat ingyen lakást ajánl fel gyermekes családoknak, hogy így biztosítsa az állami finanszírozáshoz szükséges létszámot. Máshol, ahol megszűnt a középiskola, kiszámolták: abból a pénzből, amennyiből a gyerekeiket utaztatnák, ki tudják fizetni a tanárokat, úgyhogy működtetik az iskolát a saját pénzükön.

- Ez ellenállás? Nem arról van szó, hogy az emberek beletörődtek a megváltoztathatatlanba?

- Dehogy. Nem gondolja senki, hogy ezután az idők végezetéig zsebből fogja finanszírozni a gyereke oktatását. Csak azt mondja: rendben van, átvertek, másodszor nem fognak, de addig sem engedjük szétverni, ami a miénk. Most a társadalom valóban megértette, hogy egy demokrácia nem csak négyévenkénti szavazást jelent, hogy a fontos döntéseket nem vehetik ki a kezükből.

- Akkor tehát a demokrata öntudat kialakulása miatt mégiscsak jó a "reformdiktatúra"?

- Sovány vigasz. Merthogy más szempontból mennyire nem jó a kormány helyzete, ahhoz elég ránézni a közvélemény-kutatásokra. Az MSZP áprilisi zuhanása annak köszönhető, hogy a hónap elején hatályba léptek a "reformok".

- Na és? - idézhetnénk egy klasszikust. Messze még 2010.

- Nincs na és. Nem is mondják. Egy politikus nem teheti meg, hogy nem foglalkozik a közvélemény-kutatásokkal. Amikor a mezei szocialista képviselőhöz odalépnek, hogy most akkor hová is vigyék a gyereket iskolába, hogyan jussanak el egy kórházba, netán leköpdösik, és amikor ez már a felmérésekben is látszik: ekkor már nem érdekli, mit mond a miniszterelnök. Látja, hogy ha így megy tovább, pártja sem marad. 1990 óta nem volt ilyen mélyponton az MSZP.

- Aztán 1994-ben mégiscsak kétharmados többséget szereztek.

- Ellenzékből fel lehet jönni, ha a szavazók a kormánypárt ellen szavaznak, kormánypártként viszont ekkora zuhanás végzetes lehet. Az MDF példája is ezt mutatja. Azóta sem tudtak kitörni a kispárti szerepükből. A Szonda Ipsos szerint még a választásra jogosultak negyven százalékát kitevő bizonytalanok körében is 89 százalék a miniszterelnök elutasítottsága. Vége van. Ugyanis amikor Lendvai Ildikó, Szekeres Imre vagy Hiller István azt látja, hogy a népszerűségi listán még a szélsőségesnek beállított Kövér László is megelőzi őket, az bizony nem marad hatástalan. Látszik is, mennyire hallgatag Gyurcsány Ferenc mondjuk a több biztosító ügyében. Ennek vagy az ingatlanadó bevezetésének elhalasztása már a társadalmi ellenállás sikere.

- Ön itthon Orbán-párti, Franciaországban viszont régi baloldaliként nyilván a hatvannyolcasokat fitymáló Nicolas Sarkozy esküdt ellensége, miközben a két politikus között rengeteg a párhuzam. Hogy bírja meghasonlás nélkül?

- Könnyedén. Az első fordulóban mindig az alterglobalista, radikális zöld jelöltre, jelen esetben José Bovéra szavaztam, és a másodikban sem Sarkozyre, esküdt ellensége mégsem vagyok. Az ideológiák ugyanis másodlagossá váltak. Itthon egyedül Orbán Viktor politikája utasítja el hatékonyan azt a felülről diktált, kirekesztő fejlődési modellt, melyben a forrásokat egy olyan szűk csoport érdekében használják fel, amely már ma is birtokolja az érvényesüléshez szükséges feltételek nagy részét, miközben a társadalom kétharmada az út szélén marad. Az ez ellen hirdetett harcot nevezem én baloldaliságnak.

- És az jó, ha a Fidesz baloldali?

- Egyrészt lehetetlen, hogy a társadalom kétharmadát senki se képviselje, másrészt az elmúlt húsz évben az egész fejlett világ megtapasztalhatta: ez a felülről diktált szigetszerű fejlődési modell senkit nem húz magával. A társadalmi leszakadás problémájának kezelése ezért vált a kilencvenes évek közepén prioritássá nemcsak az európai baloldal, hanem minden párt számára. Franciaországban például Sarkozy és Ségoléne Royal egyetértett abban, hogy a leszakadt külvárosok iskoláiban a tanulók létszámát osztályonként 17-ben maximálják, Így javítva az ott élő gyerekek esélyeit. Eközben ősztől nálunk húsz fő alatt nem indulhat kisiskola, ami éppen a leszakadt térségek leghátrányosabb helyzetű gyerekeit fosztja meg a kitörés lehetőségétől. Pedig a lakosság harmada már ma is a létminimum alatt tengődik, és a középosztály egyre szélesebb csoportjai sodródnak a perifériára. Miközben tőlünk nyugatra a jobb- és bal oldal a társadalmi felzárkóztatás technikáján, az elakadt társadalmi lift, azaz a mobilitás újraindításának módozatán vitatkozik, addig ami itt van, már nem is Latin-Amerika, hanem Fekete-Afrika. Vagy annál is rosszabb.

- Hatásos megfogalmazás. Konkrétan mit jelent?

- Hála a Live Aidnek, Bonónak, s még sorolhatnám, nap mint nap szembesülünk azzal a tragédiával, hogy a legszegényebb afrikai országokban a gyerekek többsége éhezik, s esélye sincs iskolába jutni. Viszont bármilyen súlyos is ez a probléma, a társadalom ezt nem lecsúszásként éli meg, mivel ezekben az országokban a lakosság többsége sosem rendelkezett az iskoláztatás lehetőségével. A fejlett világban viszont a XIX. század vége óta ez a lehetőség nemcsak hogy minden gyerek számára nyitva volt, hanem a tanulás egyre inkább az előre- és feljebb jutás csatornájává vált. És nálunk mi a helyzet? Nemhogy följebb nem juthat a gyerek, mint a szülők, de előfordul, hogy még oda sem. Például: pedagógusszülők ma nem tudják fedezni két gyerek egyetemi tanulmányának költségeit. Természetesen másutt is előfordul, hogy a társadalmi lift elakad. És mint a francia külvárosok lázadása mutatja, ez mindig súlyos társadalmi feszültséghez vezet. De azt, hogy egy kormány reform címen maga szabdalja szét a kötelet, ami aztán sokak számára a lift lezuhanásához vezet, egyetlen országban sem lehet elfogadtatni. A tudáson alapuló társadalomban pedig végképp nem. Itt Ugyanis ez nemcsak a társadalmi egyenlőtlenségeket növeli, hanem gyerekek széles csoport ját rekeszti ki a sikeres, mi több, a hosszú élethez szükséges Feltételek megteremtésének lehetőségéből.

- Ha nincs pénz, miből lenne aranyélet vagy legalábbis felzárkóztatás?

- Bocsánat, nem fizetnek adót az emberek? Az uniótól nem érkeznek források? De. Csak a prioritásokat kell meg határozni. Az, hogy autópályára vagy oktatásra költünk, döntés kérdése Vajon kinek jó az autópálya, vagy miért kell például kilométerenként hatmilliárd Forintért völgyhidat építeni oda, ahol nincs hegy? Ezeket az összegeket kell összekapcsolni azzal az
ötvenmilliárd forinttal, ami az egészségügyből vagy az oktatásból hiányzik.

- Veszélyes populizmus. Az autópálya ugyebár a fejlődés alapfeltétele.

- Korántsem. A környezetszennyező tranzitforgalom, a gumigyárak és társaik idevonzásához valóban elengedhetetlen. Ez az út azonban nem Európába, hanem a harmadik világba vezet. A valódi kitörési pont csak a kiművelt emberfők számának, színvonalának növelése lehet. A kérdés, hogy milyen társadalmat akarunk. Kirekesztőt vagy szolidaritáson alapulót.

Stumpf András, Heti Válasz
fidesz.hu