fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Meglepetés- miniszter
2007. május 25., 08:36
A váratlan jelölt, Takács Albert jövőbeli ténykedésétől azt várja a miniszterelnök, hogy a rend és a szabadság "kéz a kézben járjon". Ha visszafelé olvassuk ezt az óhajt, azt jelenti: Gyurcsány Ferenc elismeri, hogy irányítása alatt mindeddig nem volt se rend, se szabadság. A Magyar Hírlap publicisztikája.

Kádereit, akik a rendfogyatkozás és a szabadsághiány feltételeit megteremtették és folyamatosan fenntartották, lényegében érdemeik elismerése mellett most nyugdíjba bocsátja. Gergényi Péter például az október 23-i rendőrattak, békés civilek lerohanása után kitüntetve és tábornokként vonulhatott el. Holott mindazért, amit az ország szemébe hazudozva cinizmusban bemutatott, járna a lefokozás. Úgyis rég láttunk már sima rendőrt. Illetve ha ilyen egy magyar tábornok, akkor nem csoda, ha a százados meg olyan, amilyen a Széna téri lopós helyszínelő volt.

Takács Albert, a leendő igazságügyi és rendészeti miniszter érintett ebben az ügyben. Annak ellenére is, hogy a tárca vezetését várhatóan csak június 1-jén kezdi meg. "Miniszterjelölt úr", alias Takács, eddig ugyanis az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyetteseként óvta állampolgári és emberi jogainkat. Pattannia kellett volna mindazok után, amik itt az elmúlt időkben történtek: miniszterelnöki hazudozás, rendőrparancsnoki hazudozás, állam- és honpolgári jogok, valamint nemzeti jelképek lábbal tiprása... Helyettes ombudsman úrnak hivatalból el kellett volna járnia ezekben az ügyekben. Még akár sajtónyilatkozatokat is kellett volna tennie. Megkockáztatjuk, hogy magánemberként is illett volna felháborodnia. Helyettes ombudsman úr azonban hallgatott a jogsértésekről. Az Országgyűlésnek benyújtott jelentésében alig tett említést azokról a hatósági visszaélésekről, amelyeket a jogvédő szervezetek is megállapítottak.

A hallgatás, a maffia kifejezésével élve, az omerta meghozta gyümölcsét: helyettes ombudsman úr növekszik, mint eső után a gomba. Miniszterjelölt úr lett belőle, s hamarosan miniszterként tisztelik övéi - bár egyes hírek szerint közülük se mindenki. Az MSZP-frakcióban is vannak, akik Takács Albertet alkalmatlannak tartják a rendészeti miniszter posztjára, és eddigi teljesítményét látva az a véleményük, hogy a lezüllesztett rendőrséget nem tudja rendbe tenni.

Egyelőre azonban nincs gond: Takács Albert jelöltként szabadon ígérget - konkrétumok említése nélkül. A hívószavakat betanulta: rend, szabadság, biztonság és bizalom. Ebben egyetértünk, valóban ezt kellene megteremteni. De hogyan lesz képes erre az az ember, akinek programja erre nem is lehet, hiszen őt magát is meglepte, hogy a miniszterelnök őt választotta.

Magyar Hírlap


fidesz.hu