fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az elmúlt ezredév magyar hőseire emlékezik az ország
2007. május 27., 13:22
Vasárnap tartják országszerte a Magyar Hősök Emlékünnepét. Az Országgyűlés által 2001. június 19-én, a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a Magyar Hősök Emlékünnepéről elfogadott LXIII. számú törvény értelmében minden év májusának utolsó vasárnapján emlékezünk "az elmúlt ezredév magyar hőseire".

Az ünnep eredete az 1917. évi VIII. törvényre vezethető vissza, amelyet báró Abele Ferenc vezérkari őrnagy kezdeményezett, s amely arra kötelezett minden községet, hogy méltó emléket állítson elesett hőseinek. A jogszabály kimondta, hogy megfelelő módon kifejezésre kell juttatni és "az utókor számára meg kell örökíteni" "nemzetünk hősi halottainak" kegyeletteljes tiszteletét.

Az önkormányzatok vagy a tehetősebb polgárok már az első világháború elején több faluban emléktáblát emeltek az elesetteknek. 1915-ben megalakult a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság (HEMOB), ám a szervezet által propagált, a magyar önfeláldozást hirdető szimbólumot kevés helyen állították fel.

Az 1917-es törvény nyomán 1938 végéig 1086 világháborús emlékművet emeltek Magyarországon. Ez nem csupán szobor lehetett: helyenként fákat ültettek, másutt neveket felsoroló táblákat helyeztek el. Az emlékművek mellett nagyon sok helységben létrehozták a hősök kertjét, ahol fejfákat állítottak az ismeretlen vagy távoli helyeken eltemetett katonáknak.

Az 1924. évi XIV. törvény március 15-e és augusztus 20-a mellett mint nemzeti ünnepet bevezette a Hősök emlékünnepét, május utolsó vasárnapját jelölve meg annak időpontjául. Először a Mindenszentek, illetve a Halottak napját szemelték ki időpontként, de ezeket - lévén katolikus ünnepek - a többi vallásfelekezetre való tekintettel végül elvetették. Május utolsó vasárnapjára praktikus szempontok alapján esett a választás: a mezőgazdasági munkák ekkor még nem vonják el a gazdákat az ünnepléstől, viszont a sírok díszítéséhez már elegendő virág áll rendelkezésre. A kormány feloszlatta a HEMOB-ot, s létrehozta helyette a Hősi Emlékműtervek Bírálóbizottságát, amely a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban működött.

1929. május 26-án az Andrássy út végén álló ezredévi emlékmű előtt Bethlen István miniszterelnök - Horthy Miklós kormányzó jelenlétében - felavatta a nemzeti hősök országos emlékkövét (tervezte Kertész K. Róbert). 1942-ben a hazáért életüket áldozó hősök megünneplését kiterjesztették az 1938 után elesettekre is.

A második világháború utáni első években még megtartották a Hősök emlékünnepét, sőt emlékművek is készültek. Az ünnep azonban fokozatosan elhalt, mivel a Horthy-hadseregben szolgált katonákat egy fasiszta hadsereg tagjainak minősítette a mindinkább a kommunisták által uralt politika. A szovjet vezetésű Szövetséges Ellenőrző Bizottság is azt követelte a kormánytól, hogy szüntesse meg az emléknapot. 1956-ban kicserélték a Hősök terén 1929-ben elhelyezett emlékkövet, s a Gebhardt Béla által tervezett magyar hősök emlékkövét állították a helyére. Sok helyen még ezután is megemlékeztek az elesett katonákról, csak nem május utolsó vasárnapján, hanem a Halottak napján.

A 2001-ben már ismét megünnepelt emléknap azoknak a névtelen hősöknek állít emléket, akik Szent István óta áldozatot hoztak a hazáért. 2001. augusztus 18-án a millennium jegyében Budapesten ünnepélyes keretek között újraavatták a megújult Hősök terét, átadták az Ezredéves Emlékmű megszépült szobrait és katonai tiszteletadás mellett megkoszorúzták a hősök emlékkövét, amely köré - védelme érdekében - korhű megjelenésű, öntöttvasból készült kerítést emeltek.

MNO - fidesz.hu