fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Sopron: az önkormányzat nyitott az együttműködésre
2007. május 29., 11:16
Dr. Simon István alpolgármester résztvett a Sopron és Ipartestület éves küldöttgyűlésén, ahol a város nevében a jelenlévőknek köszönet mondott  munkájukért, amelyet a város és a soproni polgárok is értékelnek. Sopron és Vidéke Ipartestület egy erős és jól működő érdekképviseleti szervezet, és mint olyan szükség van rá, hiszen az erős civil szervezetek, erős szakmai szervezetek a várost, magát erősítik - mondta az alpolgármester, aki kifejezte szándékát, hogy a hatóságokkal való párbeszédet segítő közös találkozóra mindenképpen sor kerítenek - fejtette ki az alpolgármester.

Dr. Simon István megerősítette az önkormányzatnak azt a szándékát, hogy az ipartestülettel való együttműködést megállapodásban fogják a közeljövőben rögzíteni, mert mindkét fél, de legfőképpen a város
érdeke az összefogás.

sopron.fidesz.hu