fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az ukrán elnök felfüggesztette a parlament feloszlatásáról kiadott rendeletének érvényét
2007. május 30., 09:49
Viktor Juscsenko Nyugat-barát ukrán elnök felfüggesztette kedden a parlament feloszlatásáról kiadott rendeletének érvényét, és két napot adott a törvényhozóknak az előre hozott választások megrendezéséhez szükséges törvények és törvénymódosítások elfogadására.

A parlament gyors ütemben fogadta el kedden délután egyik jogszabályt a másik után, de még így is maradt ezzel kapcsolatos teendője szerdára.

A képviselők csekély vita után nagy többséggel visszavonták azokat a korábban elfogadott parlamenti határozatokat, amelyek elítélték az államfőt a törvényhozó testület feloszlatásáért, majd az ellenzék és a kormány közös óhajának megfelelően megváltoztatták a központi választási bizottság összetételét. Szerdán várhatólag módosítják a választási törvényt, és felhatalmazást adnak az előre hozott választások finanszírozására.

Az ország EU- és NATO-tagságát célnak tekintő elnök április elején oszlatta fel a parlamentet, azzal vádolva a jobbára orosz ajkúak lakta Kelet-Ukrajnában népszerű, Moszkva felé hajló miniszterelnök, Viktor Janukovics kormányát, hogy törvénytelen eszközökkel csábítja át a kormánypárti padsorokba az elnök pártjának parlamenti képviselőit, olyan többségre próbálva szert tenni, amellyel módosíthatja az alkotmányt, megnyirbálhatja az elnöki jogköröket.

Több hetes kiélezett belpolitikai helyzet és feszült hangulatú tárgyalások után megegyezés született a hét végén arról, hogy szeptember 30-án előre hozott választásokat tartanak a kelet-európai országban.

MTI - fidesz.-hu