fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Túszszabadító akcióra készülnek a britek Irakban
2007. május 30., 11:59
Irakba vezényelték a brit hadsereg hírhedt kommandós alakulatának (SAS) egyik készenléti egységét a Bagdadban elrabolt britek kiszabadítására - jelentette szerdán a londoni sajtó.

A még mindig nem végleges adatok szerint kedden öt brit állampolgárt raboltak el a bagdadi pénzügyminisztérium épületéből; egy pénzügyi tanácsadót és négy biztonsági őrt. Az őrök leszerelt katonák voltak, akik a kanadai GardaWorld alkalmazásában álltak; ez az egyik legnagyobb, Irakban őrző-védő szolgáltatásokat nyújtó külföldi cég. A Daily Mirror értesülése szerint az SAS-egység kedden éjjel már el is indult Irakba. A lap által idézett katonai forrás szerint a "friss alakulatnak" egyetlen küldetése van: megtenni mindent az elraboltak "visszaszerzéséért".

Éjjel ülést tartott a brit kormány válsághelyzeti tanácskozó testülete, a COBRA. Tony Blair miniszterelnök az ülés után nem erősítette meg az SAS-egység kiküldését, de kijelentette, hogy a brit hatóságok minden lehetséges módon igyekeznek elérni az elraboltak kiszabadulását.

Az SAS iraki bevetésére már volt példa hasonló helyzetben: a kommandós alakulat katonái tavaly márciusban Norman Kember brit békeaktivistát és két kanadai társát szabadították ki iraki emberrablók fogságából. Kemberéket fél évvel korábban rabolták el.

Szerdai londoni kommentárok kiemelték, hogy az előző napi emberrablást végrehajtó csoport egyetlen lövés nélkül juthatott be az épületbe, és az akció a számos hasonló iraki rajtaütéshez mérve is példátlan méretű volt; az emberrablók állítólag negyven rendőrautóval érkeztek a helyszínre. A Mirror úgy értesült, hogy az akcióért a Mahdi hadserege nevű síita milícia vállalta a felelősséget. A fegyveres csoport katonai parancsnoka a brit lap idézete szerint azt mondta, hogy a rajtaütéssel a Mahdi hadserege bászrai parancsnokának múlt heti megöléséért álltak bosszút.

Az akció az elkövetők kilététől függetlenül új fejezetet nyitott az iraki emberrablások hosszú történetében, ez volt ugyanis az első eset, hogy bagdadi kormányépületből raboltak el külföldieket.

MTI - fidesz.hu