Meglepő ez a buzgalom, hiszen ugyanazon lélegzetvétellel arról is biztosítanak, hogy a kormánypárti frakciók az utolsó eladható állami vagyontárgyig kitartanak vezérük mellett, tehát egyelőre nem számolnak előrehozott választásokkal. Ráadásul a koalíciós pártok nem arra kértek a választási kampányban felhatalmazást - bár saját ígéreteik utólag láthatóan nem igazán érdekli őket -, hogy folyamatosan számonkérő széket játsszanak az ellenzékkel szemben, hanem zseniális, szociálisan igazságos, nagyjólétet teremtő stb. elképzeléseik megvalósítására.

A kormányfőn és kormányán néha kitör a látszat-egyeztethetnék. (Emlékszik még valaki Gyurcsány Ferenc január végi terjengős, Szembenézés című esszéjére?) Ezek a rohamok általában akkor jelentkeznek, ha az eltagadhatatlan kormányzati kudarcok felelősségét szeretné a hírhedett őszödi beszédben nyíltan megemlített kis összeesküvő csoport az ellenzékre is szétteríteni. Ugyanis az ellenzéki törvénytervezetek sorsa - legtöbbször még napirendre sem hajlandóak azokat venni - egyértelműen azt bizonyítja, hogy a híres szürkeállományú pártok nem az eltagadhatatlan válság megoldása érdekében kíváncsiak oly hevesen a Fidesz elgondolásaira. Hiszen a reformoknak gúnyolt forráskivonás az egészségügyből, az oktatásból sokkal egyszerűbben levezényelhető az ellenzék és a szakmai szervezetek okvetetlenkedése nélkül. Bár néha tetten érhető a gondolattalan kormánypártok esetében az ötletlopás szándéka, de ezt inkább csendben teszik, ehhez nem lenne szükséges naponta az ellenzék programtalansága miatt sajnálkozni.

Nehéz elhessegetni a gyanút, hogy a programot követelők kórusnak majd' egyetlen, szinte mantraként ismételgetett tézismondata az ellenzék megerősítésére vár. Nevezetesen azt várják, hogy Orbán Viktor pördüljön ki az emelvényre, s ismerje be: a mai helyzetben a koalíció által űzött megszorításoknak nincs valódi alternatívája. Amennyiben hatalomra jutna a Szövetség, lényegében ők sem tudnának mást csinálni. Márpedig akkor kár lenne ismételten kormányra juttatni őket, hiszen most is elvennének négy-öt millió forintot egy-egy nyugdíjastól, csak azért, hogy odaadhassák a gyűlölt középosztálynak. Pfuj!!! Persze ebben a vádban benne foglaltatik a koalíció csendes beismerése is, miszerint a jelenlegi kormánypártok a gyakorlatban nem tudnak jobban kormányozni, mint a folyamatosan pocskondiázott ellenzék.

Persze ez az - egyébként létező - Fidesz-program körüli kormánypárti pörgés normális médiaviszonyok között aligha lenne komolyan vehető. Különösen komikus ez a hangzavar az őszödi beszéd évfordulóján, egy olyan Magyarországon, ahol Gyurcsány Ferenc a klasszikus kommunista logika alapján tevékenykedik. Ahol a hatalom megszerzése minden eszközt szentesít, s ha egyszer birtokon belülre kerültek, akkor azt csinálnak, amit akarnak, függetlenül attól, mit ígértek ellenzékben, vagy miről beszéltek a kampányban.

Van ennek a vitának mélyebb értelme is. Hiszen, ha igaz az az állítás, hogy az ellenzék sem képes a kormányprogram valós alternatíváját nyújtani, akkor a mostani gazdasági és politikai hatalmi viszonyok között a rendszerváltás veszteseinek elméleti esélyük sincs a felemelkedésre. Ez pedig egyenes folytatása annak az évtizedes, a beletörődést sugalló hazugságnak, miszerint felesleges többről, szebbről álmodnunk, változtatni úgy sem tudunk semmin. S ha a magyar társadalom többsége vevő lenne erre, akkor tényleg elfogadnánk, hogy immár szabad akaratunkból visszaléptünk a 80-as évek elejére, ahol a köznek nem marad más reménye, minthogy a párton belüli hatalmi harcok kimenetelét figyelje és abban reménykedjen, a mostaninál nem lesz (sokkal) rosszabb.

Keresztes Lajos - Magyar Nemzet

fidesz.hu