fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Nem ismerik ki magukat Budapesten a rendőrök
2007. június 4., 11:02
GPS navigációs rendszert építenek minden XI. kerületi rendőrautóba, mert a zömében borsodi és szabolcsi állomány nem ismeri eléggé a Budapestet.

A budapesti, kerületi kapitányságokon dolgozó rendőrök 90 százaléka vidékről, zömében Borsod, Szabolcs vagy Békés megyéből érkezett a fővárosba - mondta el az InfoRádióban Czellér Ferenc ezredes, kerületi rendőrkapitány. Nekik pedig sok idő kell, míg kiismerik magukat a fővárosban.

A XI. kerületi kapitányság épp ezért úgy döntött, hogy GPS navigációs rendszerrel szereli fel az autókat. Egy olyan műholdas helymeghatározóval, amely egy monitoron mutatja a sofőröknek Budapest utcáit, illetve azt, hogy éppen merre haladnak.

A kerület 18 készüléket vásárol, ezek egyenként 60 ezer forintba kerülnek. Mindezt a Szent György napi jótékonysági bál bevételéből finanszírozzák.

A XI. kerületben egyébként két éve szereltek műholdas jeladót az autóba, illetve adtak ilyet a biciklis vagy gyalogos rendőröknek. Így a központban mindig látják, hogy ki, merre jár.

inforadio.hu - fidesz.hu