fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Téves Horváth Ágnes kijelentése
2007. június 4., 11:14
A Sebészeti Szakmai Kollégium szerint Horváth Ágnes egészségügyi miniszter nemrégiben tett kijelentése, miszerint a betegek egynegyedét félrekezelik, téves - közölte a grémium elnöke az MTI-vel.

Arra kérik a tárcavezetőt, hogy "találja meg a módját annak, hogy ezeket a korábbi kijelentéseket (...) helyesbítse, és a jövőben ilyen lényeges szakmai kérdésekben a szakma tanácsadó testületeinek (Egészségügyi Tudományos Tanács, szakmai kollégiumok, ágazati tudományos társaságok) véleményét kérje ki és vegye figyelembe" - írja az MTI-hez eljuttatott nyílt levelében Jakab Ferenc elnök.

Mint a kollégiumi elnök kifejti, az a tanulmány, amelyre Horváth Ágnes hivatkozott, több helyen szakmailag megalapozatlan állításokat fogalmaz meg.

A tanulmány adatai nem állják meg a helyüket és ebből adódóan a következtetések is hibásak. "A gyógyító orvostudományban egyébként ősidők óta ismeretes a klinikai és a patológiai diagnózis közötti eltérés. A klinikusok azért szervezik a klinikopatológiai konferenciákat, hogy a klinikai és boncolási diagnózis közötti eltérést a lehető legalacsonyabbra csökkentsék" - emlékeztet Jakab Ferenc.

A kollégium elnöke az adatokat ismertetve megemlíti, évente 2,5 millió kórházi eset van Magyarországon, és a kórházban kezeltek 97 százaléka gyógyultan távozik az egészségügyi intézményekből.

A kórházi esetek 3,05 százalékában fordult elő haláleset, ezek 36 százalékát vetették alá boncolásnak, ami az összes kórházban és egyéb intézményben ápolt betegek 1 százaléka, és a boncolt esetek 25-28 százalékában tért el a klinikai és a patológiai diagnózis, ami az összes kórházi esetre vetítve a betegek 0,25-0,28 százalékát jelenti.

Eszerint a boncolási statisztika az összes kórházban ápolt és kezelt betegnek kevesebb, mint egy százalékára vonatkozik, és az összes kórházi eset maximum 0,3 százalékában tért el a két diagnózis.

Mivel az orvostársadalom és a szakdolgozók mindent megtesznek az ágazat működőképességének és magas színvonalának fenntartásáért, ezért a szakma szomorúan vette tudomásul ezeket a kijelentéseket, egyúttal a Sebészeti Szakmai Kollégium felajánlotta segítségét a klinikai és boncolási diagnózisok közötti eltérés megvizsgálására, megfelelő módszertan kidolgozására - írja levelében Jakab Ferenc elnök.

MTI - fidesz.hu