fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Népszavazás dönthet Széphalom önállóságáról
2007. június 5., 09:09
Szeptemberben népszavazást tarthatnak a jelenleg Sátoraljaújhelyhez tartozó Széphalom lakói, akik - immár nem először - a városrész önállóvá válását szeretnék elérni; a zempléni város önkormányzata hétfői ülésén adott zöld utat a voksolásnak.

A nyelvújító Kazinczy Ferenc faluja, a zempléni Széphalom korábban önálló volt, majd a szomszédos Sátoraljaújhelyhez, Zemplén székhelyéhez csatolták.

Széphalom lakói közül sokan ezt akkor is, és jelenleg is nehezményezték, nehezményezik, mondván, a városhoz csatolt település nem fejlődik megfelelően. Ez idáig háromszor kezdeményeztek népszavazást az elszakadás érdekében, de egyetlen voksoláskor sem gyűlt össze az ehhez szükséges számú szavazat, Széphalom így megmaradt csatolt városrésznek.

Magánszemélyek most ismét, immár negyedszer aláírásgyűjtést gyűjtöttek a népszavazás újbóli kiírása érdekében.

A negyedik szavazás érdekében az aláírásgyűjtés februárban kezdődött meg.

Fedorné Fráter Zsófia, Sátoraljaújhely jegyzője elmondta: az aláírásgyűjtő íveken szereplő adatokat ellenőrizték, s összegyűlt annyi érvényes aláírás, hogy a szavazást ki lehessen írni a leválásról. Erről hétfői ülésén a sátoraljaújhelyi közgyűlés döntött.

Dankó Dénes, Sátoraljaújhely alpolgármestere elmondta: a széphalmiak szeptember 23-án, vasárnap szavazhatnak arról, hogy leváljon-e a városrész Sátoraljaújhelyről, vagy maradjon továbbra is a település része.

Ha a széphalmiak többsége szeptemberben a leválás mellett dönt, akkor még a szakminiszternek és a köztársasági elnöknek is jóvá kell hagynia az új település megalakulását, amely legkorábban a következő önkormányzati választást követő évben, azaz 2011. január 1-jén kezdheti meg a működését - mondta Dankó Dénes.

MTI - fidesz.hu