fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Száznégy pedagógus kap felmondólevelet Debrecenben
2007. június 5., 09:32
Szakmaiatlan és gyermekellenes az új közoktatási törvény - jelentette ki Halász D. János, Debrecen fideszes alpolgármestere hétfői sajtótájékoztatóján, amelyen elmondta: a törvényből következő, kényszerű döntés eredményeként a napokban száznégy pedagógus már biztosan felmondólevelet kap a városban.

Az oktatási és szociális ügyekért felelős városvezető elmondta: szeptember 1-jétől Debrecenben várhatóan 116 pedagógussal kevesebben kezdik a tanévet.

Tizenegy olyan osztály van, ahol nincs meg az előírt 23 fős gyermeklétszám. Öt hátrányos helyzetű gyermekeket felzárkóztató csoport után pedig szeptember 1-jétől megszűnik a normatív támogatás.

A kis létszámú osztályokat a törvény értelmében össze kellene vonnia az önkormányzatnak, Halász D. János szerint azonban ez sérti a gyermekek érdekeit és az esélyegyenlőséget. Ezért a debreceni önkormányzat saját pénzből továbbra is fenntartja ezt a 16 osztályt a következő tanévben is.

Arra a kérdésre, hogy mennyibe kerül majd a csoportok működtetésének finanszírozása, az alpolgármester egyelőre nem tudott válaszolni.

Halász D. János elmondta továbbá, az óraszámemelés törvényből adódó kötelessége az önkormányzatnak. Az ennek következményeként jelentkező elbocsátásokat azonban már nem lehet megakadályozni.

A következő napokban így 104 pedagógus kapja meg Debrecenben felmondó levelét, 12 oktatói státuszért pedig még "küzdenek". Öröm az ürömben - mondta az alpolgármester -, hogy nem kell iskolát bezárni Debrecenben.

MTI - fidesz.hu