fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Félnek a beszállítók a nagy áruházláncoktól
2007. június 6., 08:12
Nem merik jelezni a nagy áruházláncok visszaéléseit a beszállítók - erre utalhat az, hogy az új kereskedelmi törvény hatálybalépése óta egyetlen ilyen bejelentés sem érkezett a versenyhivatalhoz. Az pedig nem valószínű, hogy az évek óta húzódó viták végére ilyen gyorsan pont került volna. A magyar Nemzet írása.

Tavaly ősz óta egyetlen, erőfölényével visszaélő áruházláncról szóló bejelentés sem érkezett a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH), holott az új kereskedelmi törvény kifejezetten bátorítaná az ilyen bejelentéseket.

A GVH-nál ugyanis anonim módon lehet jelezni, ha egy-egy áruházláncolat kifogásolható módon jár el a beszállítókkal. Lapunknak a hivatalnál azonban elárulták, hogy a világhálón könnyedén elérhető bejelentőívet még egyetlen magánszemély vagy vállalkozás sem töltötte ki és juttatta vissza hozzájuk. Ez a GVH számára is komoly meglepetés, mivel már-már közhelynek számít, hogy a nagy áruházláncok és a beszállítók között nem zavartalan a kapcsolat.

A visszafogottság sokak szerint annak köszönhető, hogy az anonimitás dacára könnyen kitudódhat az elégedetlenkedő vállalkozás kiléte, és míg a nemzetközi láncokat nem rendítik meg az esetleges pár tíz millió forintos bírságok, egy kisvállalkozás számára a halálos ítélettel lehet egyenértékű, ha az áruház nem veszi át a termékét.

Kiss Roland, Magyar Nemzet


fidesz.hu