fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A fejlett világ a fejlődők szorításában
2007. június 6., 10:43
A világ leggazdagabb országainak csúcstalálkozóján a történelem mintha ismételné önmagát. Harminc évvel a kezdetek után a fejlett és a fejlődő világ kapcsolatai ismét zsákutcába jutottak. A Magyar Hírlap írása.

Egy emberöltővel ezelőtt a hetvenes évek elejének hidegháborús enyhülése után ismét hűvös szelek jártak a világpolitikában, miközben a világ az első két olajsokk után a harmadik előtt állt már. A világ legfejlettebb országai közül hat - Franciaország, Németország, Olaszország, az Egyesült Királyság, valamint az Egyesült Államok és Japán - képviselői először 1975-ben gyűltek össze. A következő évben csatlakozott hozzájuk Kanada, majd az Európai Unió képviselőinek belépésével pontosan harminc éve jött létre a hetek csúcstalálkozóinak végleges formája. A találkozókat annak az alapvető ellentmondásnak a feloldása hívta életre, hogy a világgazdaság folyamatai globálisan zajlanak, a döntéseket viszont nemzeti szinten hozzák a kormányok.

Harminc év alatt a világ sokat változott ugyan, a problémák azonban a régiek maradtak. Bár a hetek befogadták nyolcadikként a világ egyik legnagyobb energiahordozó-kitermelőjét, Oroszországot, mind a mai napig nem tudtak választ adni a világ energiapiacán megjelenő globális kihívásokra. Csődöt mondtak az olajárak kordában tartását illetően, hiszen a világpiacon a hordónkénti árak már hetven dollár fölé kúsztak. A fekete arany egyre drágul, és a jelek szerint meg sem fog állni a hordónkénti száz dollárig. Az energetikai piac szabályozatlansága miatt az utóbbi harminc évben viszont olyan mértéket öltött a környezetszennyezés, amely már az egész világ természeti egyensúlyát veszélyezteti. A legfejlettebb államoknak így most arról kellene megegyezniük, hogy mennyivel kellene ahhoz közösen csökkenteniük a károsanyag-kibocsátást, hogy ne szenvedjen visszafordíthatatlan károsodást természetes környezetünk.

A fejlett világ és a fejlődők viszonya most talán még veszélyesebb zsákutcában jutott, mint három évtizeddel ezelőtt. A dohai világkereskedelmi tárgyalási forduló teljes kudarccal zárult, mert a fejlett országok nem hajlandók sem a piacaik megnyitására, sem a saját termelőiknek nyújtott állami dotációk radikális csökkentésére. A fejlődők pedig bosszúból megpróbálják kizárni a fejlettek áruit a saját piacaikról.

A leggazdagabb országok ugyan 2005-ben ígéretet tettek arra, hogy megduplázzák a legszegényebbeknek szánt segélyeket 2010-ig, de egyelőre kevés esély van ennek valóra váltására. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a mostani csúcstalálkozó előtt felhívta a figyelmet arra, hogy az afrikai országok megsegítéséhez kevés az adósságok elengedése. A fejlődő világ fejlődéséhez olyan befektetéseket kell betervezni, amelyek hosszú távon biztosítják a gazdasági növekedést.

A fejlett világnak eközben szembe kell néznie a világpiacon a feltörekvő óriások megjelenése okozta kihívásokkal is. A kínai külkereskedelmi többlet naponta egymilliárd dollárral gyarapítja az 1200 milliárd dolláros kínai valutatartalékokat, miközben Oroszország készletei átlépték a négyszázmilliárd dolláros határt. Ezek a hatalmas összegek egyre ellenőrizhetetlenebb kockázati alapokon keresztül jelennek meg a világ pénzpiacain, és az egész kialakult gazdasági rendet felboríthatják.

Magyar Hírlap


fidesz.hu