Annyiszor temettünk: mélyen zengő tremulánsokat Bessenyeivel, kőkemény hangzókat Sinkovitscsal, kiküszködött zárhangokat Őzével, protestáló sziszegőket Latinovitscsal... Most meg Darvas Iván hangjával lettünk szegényebbek. Tudomásul vettük az élet-halál parancsát, miért most sírnánk, ha eddig nem tettük?

De igen, tettük. És most is. Nem folyik itt persze könny, kérem szépen, lehet anélkül is sírni. Befelé. Meg káromkodni is, a sírás és káromkodás olykor párban jár. De mi a fenének szomorkodunk? Vegyük tudomásul, a Magyar Rádió egy korszaka lezárult. Az ódivatú közszolgálati rádiózás korszerűsödik.

Fél évszázad néhány értéke persze zárójelbe kerül. A Szabó család megszűntével a tradíció sérül, a Kabarécsütörtök vagy a nótaműsorok kiiktatásával több százezernyi hallgatót nulláznak le, de ők már igen öregek, hallik a magyarázat. Kihullottak a reklámcélcsoportból.

Szeretném helyreállítani a közszolgálati rádió tekintélyét, azt szeretném, ha a közszolgálati rádió igazodási pont lenne a magyar médiapiacon - mondta beiktatása után a rádióelnök, Such György. És rögtön megszüntette a hagyományos rádiós műfajt, a jegyzetet. Azóta sincs megállás. A bemondók tervezett likvidálásával a hangképzésetalon válik semmivé, jönnek majd az újak, tán lemezlovasstílusban adják elő a híreket, az ereszkedő hangsúlyrendről sosem hallottak, hát miért alkalmaznák? Különben is, korszerűtlen. Ahogy az volt Bőzsöny is, szükségtelenné vált tehát, feledjük el őt is, ahogy P. Debrenti Piroskát, Ulbrich Andrást, Szalóczyt, Korbulyt és a többieket, mindenki sorra kerül, húsz-harminc éve megszokott hangok tűnnek el, s velük egy igazodási pont. Alakulóban a közszolgálati rádiózás gyorséttermi változata.

A régi rádiós egyéniségeket jó ismerősként tartja számon a közönség. De ki ez a Such? Elszabadult hajóágyúnak tűnik. Nagy ívű programját majd megítéli a szakma. Egy régi történetet ajánlunk az ő figyelmébe. Péter László, a jeles irodalomtörténész idézi föl egyik írásában, hogy 1927-ben, amikor Szeged városa festő fiának, Károlyi Lajosnak "szegényjogú temetést" akart adni, Juhász Gyula a Délmagyarország vezércikkében tette föl a kérdést: vajon ki fogja tudni ötven év múlva, kik voltak egykor a szegedi magisztrátus tagjai, amikor Károlyi Lajost és életművét még mindig őrizni fogja az utókor emlékezete...

Várkonyi Balázs, Magyar Hírlap


fidesz.hu