fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Basescu kirekesztené a hatalomból az RMDSZ-t
2007. június 6., 10:57
Európai pénzektől eshet el Románia, ha néhány hónapon belül nem alakul meg az új bukaresti kabinet. A Magyar Hírlap írása.

Váratlan fordulat következett be tegnap a csaknem két éve tartó romániai belpolitikai válságban. Traian Basescu államfő péntekre tanácskozásra hívta a parlamenti pártokat annak érdekében, hogy - amint meghívólevelében fogalmazott - "közösen megállapodjanak egy olyan kormányfő személyében, aki beterjeszti a parlament elé a Nemzeti Liberális Pártra, a Demokrata Pártra és a Liberális Demokrata Pártra épülő kormány" listáját.

Így tulajdonképpen a 2004. évi választások nyomán kialakult kormánykoalíciót állítanák vissza azzal a különbséggel, hogy abban nem kapna helyet az RMDSZ és a Konzervatív Párt. Az új kormányfő feladata lenne a világosan felvállalt parlamenti többség kialakítása. Lépését Basescu azzal indokolja, hogy a parlamenti pártok többsége elutasítja "az előre hozott választások demokratikus megoldását".

A Magyar Hírlapnak nyilatkozva Markó Béla hangsúlyozta, a Basescu által javasolt kormánynak sem lenne parlamenti többsége, ráadásul működésképtelen volna, hiszen a tüzet és a vizet akarná összebékíteni. "Nem az államfő feladata kormányképletet javasolni, ha ténylegesen konzultálni akar, hallgassa meg előbb a pártokat. Az RMDSZ mindenképpen elmegy a tanácskozásra, mivel a politikai életben szükség van minimális udvariasságra, bár ilyen körülmények között nem hiszem, hogy a megbeszélésnek különösebb értelme lenne - mondta Markó Béla. - Az államfő kezdettől azon dolgozott, hogy az RMDSZ kikerüljön a kormányból, ha most is erre gondolt, nem új ötlet tőle".

A bizalmatlansági indítvány szövegét ma olvassák fel, és hétfőn vitatják meg a parlamentben. Elfogadása esetén a kormány azonnali hatállyal megbukik. Ez után az államfő hatvan napon belül egymást követően két személyt jelölhet miniszterelnöki tisztségbe. Ha a parlament egyiket sem szavazza meg, az államfő feloszlathatja a törvényhozói testületet, és előre hozott választások következnek, amelyeket leghamarabb négy hónap múlva tartanának. Ezzel Románia elveszíti minden lehetőségét az idei évi európai pénzek lehívására. Az indítvány elfogadásának csekély az esélye.

Ogdán Tibor, Magyar Hírlap


fidesz.hu