fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Deutsch-Für Tamás (Fidesz) válaszlevele Tasnádi Péter (MSZP) pécsi polgármesternek
2007. június 6., 16:44

Tasnádi Péter
részére

Pécs Megyei Jogú Város
Polgármestere

Pécs
Széchenyi tér 1.
7621





Tisztelt Polgármester Úr!



Orbán Viktor elnök úrnak írt levelét megkaptuk.

Pécs Megyei Jogú Város polgármestereként nyilvánvalóan Ön is tudja, első alkalommal 2005 őszén merült fel annak lehetősége, hogy a NATO-lokátort a Nagy Tubes-hegyre telepítsék. Ebben az időben Gyurcsány Ferenc, az Ön párttársa volt a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, aki 2005. november 23-án saját maga jelentette be a szocialista-szabaddemokrata kormány ez irányú döntését és azt személyesen közölte is a köztársasági elnökkel.

Gyurcsány Ferenc közölte azt is, hogy egyeztetéseket kezd a NATO, az illetékes hatóságok és a környezetvédők szervezetei mellett az érintett önkormányzatokkal is. Amennyiben ez a Gyurcsány Ferenc által megígért egyeztetés elmaradt, kérem, érdeklődjön pártelnökénél, hogy miért nem tartotta be az ígéretét. A NATO-lokátor Nagy-Tubes hegyre telepítésével kapcsolatban minden bizonnyal információval tud szolgálni Önnek Gyurcsány Ferenc pártelnök egyik helyettese, Juhász Ferenc is, aki szintén 2005 novemberében jó esélyt adott arra, hogy a lokátor másfél éven belül megépülhessen Pécs mellett. Egyúttal a pontos tájékozódás érdekében javasolom Önnek, hogy keresse fel egy harmadik párttársát, Horn Gyulát is, akinek miniszterelnöksége idején kezdődtek Magyarország tárgyalásai a NATO-val három nagy teljesítményű radar hazánkba telepítéséről.




Levele arról árulkodik, hogy Ön meglehetősen nehéz helyzetben van, ami érthető is, hiszen szocialista politikusok hozták meg azokat a döntéseket, melyek nyomán lokátor épül Pécs városának közelében. Ráadásul az Ön helyzetét tovább nehezíti a választási kampányban tett azon ígérete, mely szerint ha a pécsiek népszavazáson résztvevő többsége úgy dönt, akkor Ön mindent meg fog tenni a lokátor Nagy Tubes-hegyre való telepítése ellen.

Ön azonban, úgy tűnik, megszegte a pécsieknek tett ígéretét és korábbi nyilatkozataival ellentétben nem az emberek oldalán áll. A lokátor telepítéséről szóló helyi népszavazáson a résztvevők 94,3 %-a - mintegy 40 ezer pécsi polgár - szavazott nemmel, Ön azonban a kinyilvánított népakaratot figyelmen kívül hagyja. A helyi Fidesz-szervezet képviselői már több alkalommal kezdeményezték a városi közgyűlésben változtatási tilalom elrendelését a lokátor tervezett telepítési területére. Ha Ön támogatta volna ezt a kezdeményezést, megakadályozhatta volna a lokátor Pécs mellé telepítését.



Budapest, 2007. június 6.




Tisztelettel:


Deutsch-Für Tamás
kabinetfőnök