Mint minden hasonlat, persze ez is sántít. Már csak azért is, mert globális világunkban - a 21. század nemzetközi és nemzetek feletti intézmények működésére épülő feltételrendszerében, a minden korábbinál nagyobb, kölcsönös gazdasági függőség közepette - a fejlett országok vezetőinek nincs túl tág terük a 20. század diktátorai által évekig büntetlenül gyakorolt önkényhez. Annyi azonban kétségtelen, hogy Oroszország rohamléptekkel távolodik az euroatlanti világ plurális demokráciáitól.

Szemben az árral

A világhírű konzervatív amerikai történész, Richard Pipes szerint Vlagyimir Putyin és köre nem a szovjet, főleg pedig nem a sztálini múlt, hanem a cári autokrácia hagyományait éleszti fel. Európa pedig - amint ezt újra megmutatta José Manuel Barroso és Vlagyimir Putyin minapi hűvös találkozója a szubtrópusi klímájú Szocsiban - egyre kritikusabban reagál a többpártrendszer de facto oroszországi elsorvasztására, a sajtószabadság felszámolására, a Putyin hatéves uralma alatt semmivé váló bírói függetlenségre.

Mind több országban tiltakoznak amiatt, hogy Németország átengedte az oroszoknak a világ fejlett országait tömörítő G8 idei elnökségét. A június 15-17-i szentpétervári csúcstalálkozót komédiának minősítő brit The Financial Times szerint "a világ a piaci liberalizációnak és a demokráciának köszönhetően fejlődik. A csúcs valamennyi résztvevője közül egyedül Oroszország halad ezzel ellentétes irányban. Ha Moszkva áll a G8 élén, a szervezet presztízse és jelentősége a nullával válik egyenlővé."

Agresszív taktika

Oroszországot főleg a konzervatív politikai-értelmiségi elit bírálja Európában.

A baloldal - és ez részben mégiscsak a sztálini korszak mindent túlélő öröksége - néha még most is túlzott megértést, időnként kritikátlan behódolást vár az Európai Unió Oroszország-politikájától. Befolyásos amerikai liberális körökben és véleményformáló orgánumaikban is jelen volt ez a felfogás egészen a múlt év végéig, a nonprofit szervezetek tevékenységét korlátozó oroszországi törvény elfogadásáig. Ez ugyanis lényegében lehetetlenné teszi, hogy külföldi civilszervezetek - részben nyugati állami (titkosszolgálati) forrásból származó pénzen - narancsos, rózsás és egyéb forradalmakat finanszírozzanak a Szovjetunió legnagyobb utódállamában, ahogy ezt a többi között Ukrajnában és Grúziában tették.

Európának nem az fáj, hogy a nonprofit szervezetek tevékenységének korlátozása miatt nem sikerül a Washingtonban remélt ütemben kiterjeszteni az amerikai befolyási övezetet az egykori szovjet határokig. (Condoleezza Rice nemrég határozottan követelte Moszkvától e fordított Monroe-elv elismerését). Amerikától eltérően Európa nem erőlteti különösebben Ukrajna NATO-tagságát sem - egyébként három ukrajnai állampolgár közül kettő kifejezetten tiltakozik a tagság ellen.

Az elnök üzenőembere

Európának a gázcsap elzárása fáj. Január elseje, az orosz-ukrán földgázháború kirobbanása óta új fejezet nyílt az öreg kontinens és Oroszország kapcsolatában. A birodalomvesztés másfél évtizedes traumája után immár nem ideológiai vonzerejéből, hanem természeti kincseiből fakadó lehetőségeire ébredő Oroszország ma már nyíltan zsarolja az Európai Uniót.

José Manuel Barroso Szocsiban újra az európai energiacharta aláírását követelte Putyintól. Határozott nyet volt a válasz. Moszkva csak akkor hajlandó a szállítási garanciákat is tartalmazó charta aláírására, ha az unió országai nem korlátozzák az orosz gazdasági-geopolitikai terjeszkedés trójai falova, a Gazprom tulajdonszerzését a nyugat-európai gázszállító rendszerekben és tározókban.

Márpedig az unió országai félnek a tisztázatlan eredetű pénzek gazdaságromboló hatásától. Párizs kizárta a Gazpromot a Gaz de France privatizációjából. Tony Blair mézes szavú ígéretei ellenére a brit Centrica ugyanezt tette. A német E.ON pedig a napokban inkább lemondott a mesés szibériai Juzsno-Russzkoje kitermelőhely csaknem huszonöt százalékos részvénycsomagjáról, mint hogy ennek fejében a modern technológia és a kitermeléshez szükséges készpénz mellé még saját tulajdonrészt adjon - egyebek között a Mol volt gázüzletágának megszerzett részét.

De az oroszok hétről hétre egyre nyíltabban zsarolják Európát. Igor Suvalov, az elnök gazdasági főtanácsadója - aki az uniós országok vezetőivel folytatott tárgyalásokon már maga is az expanzió szót használja - azzal fenyegette meg a kontinens országait, hogy ha nem engedélyezik az orosz cégek tulajdonszerzését, akkor egy e célból megépített vezetéken keresztül Kínába irányítják a földgázt. A közeljövőben tehát aligha számíthatunk az EU-orosz kapcsolatok javulására.

Gereben Ágnes, Magyar Hírlap


fidesz.hu