fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Bojkottfelhívás az osztrák termékek ellen
2007. június 7., 10:28
A Pronas az ausztriai termékek, elsősorban a sör bojkottjára szólítja föl a magyar lakosságot. A környezetvédelmi szervezet szerint a két folyó, a Rába és a Lapincs több éve tartó mértéktelen szennyezése, a jogosan panaszkodó magyarokat mélységesen lenéző és semmibe vevő arcpirító magatartás méltó választ érdemel. A Magyar Hírlap írása.

A Pronas szeretné elérni, hogy a Szentgotthárd szélső házaitól mindössze nyolcszáz méterre tervezett, évi kétszáznegyvenezer tonna kapacitású heilingenkreuzi szemétégető ellen a magyar Országgyűlés és a kormány együttesen lépjen föl. A bojkottra felhívó plakátokon látható sör egyébként azért került a célkeresztbe, mert az éppúgy habzik, mint a Rába.

Mint lapunk többször megírta, az osztrák bőrgyárak hat éve szennyezik a folyót. Az érintettek azt állítják, külön-külön egyikük sem lépi túl a határértékeket, ám a Greenpeace legutóbbi vizsgálata ennek az ellenkezőjét bizonyította be. A nemzetközi zöldszervezet szerint van olyan anyag, amelyből a megengedettnél tízszer több kerül a Rábába. Időközben az is kiderült, hogy a jennersdorfi bőrgyár évek óta vízjogi engedély nélkül működik. A Lapincs szennyezése ugyancsak sok fejfájást okoz a szentgotthárdiaknak.

Magyar Hírlap


fidesz.hu