fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
G8: külpolitikai kérdésekről tanácskoznak
2007. június 7., 15:41
Külpolitikai kérdésekről, mindenekelőtt a közel-keleti válságról, az iráni atomprogramról és Koszovóról kezdtek tárgyalásokat csütörtök délután a G8-csoport állam- és kormányfői.

Előzőleg délelőtti ülésükön a hét legfejlettebb ipari állam és Oroszország vezetője kedvezően értékelte a világgazdasági helyzet alakulását, s egyetértett abban, hogy a globalizáció előnyeinek kihasználása érdekében erősíteni kell a párbeszédet a leggyorsabb ütemben fejlődő államokkal, mindenekelőtt Kínával, Indiával, Brazíliával, Mexikóval és Dél-Afrikával. Az említett országok vezetőivel a nyolcak állam- és kormányfői pénteken külön találkoznak.

Az úgynevezett "küszöbországokkal", azaz a felzárkózókkal való párbeszéd mélyítését a G8 elnöki tisztségét betöltő Németország kezdeményezte, s a többiek támogatásukról biztosították a német kancellár javaslatát. Angela Merkel úgy ítélte meg, hogy a szóban forgó államok aktív közreműködése nélkül kevés az esélye a globalizáció kedvező irányú alakításának, továbbá a legégetőbb világgazdasági gondok enyhítésének. Ennek kapcsán a résztvevők szót emeltek a globalizáció szociális profiljának erősítése mellett, hangoztatták a szellemi-szabadalmi jogok fokozottabb védelmének szükségességét, a foglalkoztatás javításának fontosságát. Ez utóbbival összefüggésben fontosnak nevezték a határokon átnyúló beruházások támogatását. Az állam- és kormányfők síkraszálltak a világkereskedelem liberalizálását célzó tárgyalások felgyorsítása mellett.

Értesülések szerint némi előrelépés történt a környezetvédelem kérdéseiről folytatott tárgyalásokon, s valamelyest növekedett egy kompromisszumos megállapodás esélye. Ennek lényege - mint kiszivárgott - az lenne, hogy a nyolcak ha nem is kötelező jellegű, de mégis önkéntes korlátozásokat vállalnának a környezetet leginkább szennyező széndioxid kibocsátásának mérséklésére. Az Egyesült Államok állítólag hajlik annak elfogadására, hogy a 2012-ben lejáró kiotói jegyzőkönyv utáni folyamatot az ENSZ vezényelje, míg az általa korábban javasolt konferencia egyfajta kiegészítő fórum lenne.

Csütörtökön folytatódtak a tüntetések a csúcstalálkozó ellen. A hatóságok őrizetbe vették a Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet néhány tagját, akik csónakokkal hatoltak be a Heiligendammot övező, parti vizekre, amelyeket a hatóságok biztonsági okokból lezártak. A Greenpeace közlése szerint a biztonsági szervek beavatkozása következtében néhány aktivistájuk könnyebben megsérült. Ugyancsak folytatódott a Heiligendammba vezető főbb útvonalak blokádja. A tüntetők és a rendőrök közötti nagyobb összetűzésre - legalábbis kora délutánig - nem került sor.

MTI - fidesz.hu