fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Beiktatták hivatalába az egri érseket
2007. június 9., 14:57
Az egri bazilikában szombaton szentmisén beiktatatták hivatalába Ternyák Csaba egri érseket, aki a lemondott Seregély István érseket követi az Egri Főegyházmegye élén.

Az eseményen külföldi és hazai egyházi méltóságok, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai, világi elöljárók, az egyházmegye papsága és hívei vettek részt, akik teljesen megtöltötték a bazilika hatalmas épületét. XVI. Benedek pápa kinevezési okmányát Ficzek László kanonok, érseki irodaigazgató olvasta fel. Köszöntötte az új főpásztort Seregély István, aki 20 évig állt a főegyházmegye élén és a pápa március 15-én fogadta el lemondását. Azt mondta, tennivalóit nem egyszer változatos körülmények között kellett teljesítenie, de mindig szembeszállt minden gazdagodással. Örültem annak, hogy a püspökségnek nem kértünk vissza vagyont. Magunknak kell fenntartani templomainkat és intézményeinket, fogalmazott a leköszönő főpásztor.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nevében Erdő Péter köszöntötte az új érseket, és elmondta, hogy Ternyák Csaba felelőséggel szolgálta Rómában az egész egyház küldetését, most pedig egy részegyház élére áll, és büszke arra, hogy a nagy kihívást jelentő időkben társak lehetnek.

Az 53 éves új érsek azt mondta: örömmel jött Egerbe, abba a városba, amelynek értékes jövője lesz. Igyekszik az érkezését övező szeretetre szeretettel válaszolni és mihamarabb egrivé válni.

A Szent István által 1004-ben alapított egyházmegye hazánk legnagyobb területű katolikus hitigazgatási egysége, híveinek száma alapján pedig az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye után a második legnépesebb egyházmegyéje.

MTI - fidesz.hu