fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Izraeli telepesek meggyaláztak egy muszlim temetőt
2007. június 10., 15:04
Muszlim temetőt gyaláztak meg izraeli telepesek a Jordán folyó nyugati partjának északi részén - jelentette vasárnap a Jediót Ahronót című izraeli lap.

Az újság szerint mintegy 1300 izraeli telepes hatolt be péntekre virradóra a hadsereg engedélyével Kifal Harisz arab faluba, hogy annak temetőjében egy bibliai zsidó vezető síremlékénél imádkozzon. Néhány szélsőséges darabokra tört kilenc muszlim sírkövet, más sírkövekre pedig arabgyalázó feliratokat (Halál az arabokra!, Az arabok kurafik, stb.) mázolt.

A falu elöljáróinak egyike elmondta, hogy a hajnali három óra körül hangos kiabálás közepette behatoló telepesek négy órán át randalíroztak a településen: parkoló autók kerekeit kiszúrták, és lakóházak ablakait kövekkel törték be, majd a temetőben folytatták a garázdálkodást.

Az izraeli közszolgálati rádió jelentése szerint a hadsereg és a telepesek képviselői vasárnap reggel, a palesztin hatóságokkal való egyeztetés után a helyszínre mentek, hogy helyrehozzák az okozott kárt. Az izraeli hadsereg egy képviselője vasárnap délelőtt fölkereste a polgármestert, és bocsánatot kért a történtekért. A helyi kormányzó szerint az ilyen cselekmények csak a palesztin szélsőségesek malmára hajtják a vizet.

A zsidó telepesek a hadsereg engedélyével és felügyeletével néhány havonta kereshetik fel Józsua zsidó nemzeti hős, az Efrájim-törzsbeli Nún fiának síremlékét.

MTI - fidesz.hu