fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Belgiumban lemondott a kormány
2007. június 11., 13:20
Belgiumban hétfőn lemondott a kormány a hét végén tartott választások után.

II. Albert belga király délelőtt kihallgatáson fogadta Guy Verhofstadt miniszterelnököt, aki a vasárnapi parlamenti választások nyomán benyújtotta kabinetje lemondását. Az uralkodó ezt elfogadta, s a kormányt - az új kabinet megalakulásáig - megbízta a folyó ügyek intézésével.

A választásokon az eddigi kormánykoalíció komoly vereséget szenvedett, s különösen nagy visszaesést könyvelhetett el a koalíció két flamand ereje, a miniszterelnököt adó flamand liberális párt, illetve a flamand szocialisták. Guy Verhofstadt vasárnap éjszaka bejelentette, hogy elismeri felelősségét pártja vereségében, s a jövőben "félreáll", azaz nem pályázik újra a miniszterelnöki posztra. Verhofstadt nyolc éven át irányította Belgiumot.

A szokásos menetrend szerint a kormányalakítási folyamat első lépéseként II. Albert megbeszéléseket folytat majd a szenátus és a képviselőház leköszönő elnökeivel, s a meghatározó politikai erők vezetőivel. Ez a konzultációsorozat akár napokig is eltarthat. Ezt követően az uralkodó általában kijelöl egy "informátort", egy befolyásos politikust, hogy ő szondázza végig a pártokat: kikkel lennének hajlandóak koalícióra lépni, s milyen programmal. Az "informátor" a tárgyalások nyomán beszámol az uralkodónak az eredményekről, aki - ha úgy látja, hogy van esély a kormányalakításra - hivatalosan is ilyen megbízást ad az erre legalkalmasabbnak vélt politikusnak.

Ez az egész folyamat általában is sokáig tart, de most - mivel különösen nagyok az ellentétek a flamand és a vallon pártok között, illetve mert a flamandok által követelt államreformhoz kétharmados többségre, azaz nagy összefogásra van szükség - a legtöbb szakértő szerint még a szokásosnál is több időre lesz szükség. A rivalizálást jelzi, hogy a vallon liberálisok - akik végül egy orrhosszal megelőzték a vallon szocialistákat, s így a belgiumi francia ajkú közösség első számú pártjává váltak - máris hangsúlyozták: a flamand és a vallon liberálisok együttesen Belgium legnagyobb politikai erejét jelentik, megelőzve a kereszténydemokraták egyesített mandátumszámát, s így komoly szerepet igényelnek a következő hetek politikai egyeztetéseiben. A vallon szocialisták részéről pedig Laurette Onkelinx, a leköszönt kormány igazságügyi minisztere közölte: teljes mértékben lehetséges, hogy pártja a vasárnapi választások nyomán ellenzékbe vonul. (Ez nagyon megnehezítené, hogy a jövendő kormánykoalíció a vallonoknál is kétharmados többséggel bírjon.)

MTI - fidesz.hu