fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Csúszásban az M0-s építése
2007. június 12., 08:21
A jövő év első felében helyezhető legkorábban forgalomba az épülő M0-s autóút 26,5 kilométer hosszú - a 4-es főút és az M3-as autópálya közötti - szakasza. Az eredeti átadási határidő a szerződések szerint 2007. november 30., ám ez területvásárlási problémák miatt nem valósulhat meg.

Jelenleg egyeztetések zajlanak a fővállalkozók, illetve a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. vezetői között a szerződések módosításáról, nehézséget okoz viszont az új átadási időpontok meghatározása.

A három szakasz közül a 4-es és a 31-es főutak között a leginkább előrehaladott az építkezés, itt ötvenszázalékos a készültségi szint. Az M0-s keleti szektora 45 milliárd forintért épül. Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a tegnapi bejáráson arról beszélt, hogy a Gödöllő felé tervezett 12 kilométer hosszú M31-es 2009-re épül meg. Hozzátette, hogy jövőre elkészül az M0-s északi Duna-híd is, amely után a budai oldalon a 10-es és a 11-es út között kell megteremteni a közlekedés jobb feltételeit. Ezek a munkák 2011-2012 körül zajlanak majd. Demszky Gábor főpolgármester közölte, hogy az északi Duna-híd átadása után lehet hozzákezdeni a Margit híd felújításához.

Párhuzamosan elkészültek, és a hatóságok elé kerültek az új komáromi Duna-híd tervei is. Itt szeptember 30-án zárul le az egyéves tervezési folyamat.

magyarhirlap.hu - fidesz.hu