fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Balázs Péter lett Szolnokon a színidirektor
2007. június 13., 10:44
Hét pályázó közül Balázs Péter színészt választotta zárt ülésen a város önkormányzata a szolnoki Szigligeti Színház igazgatójának. A mandátuma június 16-tól 2011-ig szól. Az új direktor hangsúlyozta, hogy a közönség igényeit figyelembe vevő, de nem kommersz színházat akar. A Magyar Hírlap írása.

Az előzményekhez tartozik, hogy a korábbi igazgatói pályázaton nem született eredmény, mert az önkormányzat által legmegfelelőbbnek tartott jelölt, Rátóti Zoltán visszalépett. Ennek oka az volt, hogy Szikora János, az addigi direktor előre eldöntöttnek tartotta a pályázat eredményét, és miután ezt kifejtette, botrányszagúvá vált az egész procedúra.

Az új pályázat kiírásakor Szalay Ferenc polgármester felkérte Balázs Pétert, hogy pályázzon. Balázs személye ellen többen tiltakoztak, úgy gondolták a különböző tévéműsorokban látott produkciói alapján, hogy a kommersz irányába akarja elvinni a színházat. Balázs ezt már korábban és a megválasztása utáni sajtótájékoztatón is cáfolta. Azt mondta, hogy gazdaságilag stabil, a közönség igényeit figyelembe vevő, de nem kommersz színházat akar, eklektikus műsortervvel, hiszen a vidéki teátrumokban erre van szükség.

Balázs Péter bemutatta Bor Zoltán üzletembert, aki egyebek között szinkronstúdiót, filmutómunkálatokat akar Szolnokra vinni. Kiss József rendező, színész, dramaturg pedig művészeti vezető lesz. A következő évad a Zsuzsi kisasszony című Kálmán Imre-operettel indul.

Balázs Péter elmondta, hogy el sem olvasta az ellene tiltakozó írásokat. Ő nyugalmat, szeretetet szeretne a színházban. Azt elismeri, hogy a polgármester felkérése után sejthető volt, hogy ő lesz a direktor, de azt tagadja, hogy a régi igazgató már az ő intencióinak megfelelően nem hosszabbított meg bizonyos szerződéseket, és azt is cáfolja, hogy politikai döntés született. Profi, szórakoztató, de nem gagyi darabokat bemutató népszínházat szeretne, természetesen felkészült, de nem a darabokat félreértelmező rendezőkkel, és jó szereplehetőségeket kínál majd a színészeknek.

Bóta Gábor, Magyar Hírlap


fidesz.hu