fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kaotikus a metrópótlás
2007. június 13., 12:17
Egymásba érnek a metrópótló buszok, a megállókban pedig tömegek ácsorognak - összegzi a 2-es metró felújítása miatt június 8-a óta tartó "felszíni káosz" látható jeleit szerdán a Népszabadság.

A lap az ügyben megszólaltatja Vitézy Dávidot, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szóvivőjét, aki azt állítja, hogy "a metrópótlást az idén nem készítették elő olyan gondosan, mint korábban", s ez érezhető a forgalomban. Vitézy szerint a BKV új vezetése az idén a belső szervezeti átalakítással volt elfoglalva, ezért nem törődött eleget a pótló járatok megszervezésével. Erre példaként a Blaha Lujza téri "visszafordítót", vagy az Örs vezér terén kialakított kanyarodókat említi. Az egymást akadályozó buszokra várva a megállókban 200-300 utas is feltorlódik, a járművek késése pedig - mint mondja - "elérte a kezelhetetlen szintet".

Regőczi Miklós, a BKV kommunikációs igazgatója erre reagálva a lapnak azt mondta, hogy "az idei előkészítés legalább annyira gondos és jól szervezett volt, mint eddig minden évben". Arról a szolgáltató nem tehet, hogy a városban akkora a dugó, hogy a buszok valóban egymást érik - tette hozzá.

MTI - fidesz.hu