fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi a Fidesz-KDNP Szombathelyen
2007. június 13., 15:59
Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi a Fidesz-KDNP önkormányzati frakciója Szombathelyen a Savaria Fórum című városi önkormányzati hetilap ügyében - közölték a Fidesz szombathelyi közgyűlési frakciójának sajtótájékoztatóján szerdán.

"Információink szerint egy PROMED nevű cég is benyújtotta pályázatát, ami Czeglédy Csaba szocialista alpolgármester érdekeltségi körébe tartozik, ezért azt szeretnénk, ha a Savaria Fórum eladásáról közgyűlési vita folyna" - közölte Lazáry Viktor Fideszes városi képviselő.

Marton Zsolt, a Fidesz-KDNP közgyűlési frakcióvezetője kijelentette a Fidesz szerint a szombathelyi közgyűlésnek a közbeszerzési bizottság véleményezése után, de még az eredményhirdetés előtt meg kell tárgyalnia az ügyet, hogy javaslatot tehessen a polgármesternek, mely pályázóval kössön szerződést.

Czeglédy Csaba a sajtótájékoztatón elhangzottakra reagálva az MTI-nek kijelentette: tudomása szerint még egyetlen pályázó sincs a Savaria Fórumra, hiszen senki nem adta még be a pályázatát. Két cég vette ki a pályázati csomagot, az egyik a Pannon Lapok Társasága érdekeltségébe tartozó Maraton Lapcsoport, a másik pedig a PROMED Kft.

"A PROMED Kft-hez, illetve annak tagjaihoz nekem jogi értelemben semmi közöm nincs" - szögezte le.

Hozzátette: tagadhatatlan, hogy ismeri a pályázókat, sőt egyikükkel baráti viszonyban van, de semmiféle jogi, anyagi, gazdasági közreműködése nincs az említett társaságban és a pályázat elbírálásának folyamatában sem vesz részt.

MTI - fidesz.hu