fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Meredek leépítések mellett fizetéscsökkentések is a BBC-nél?
2007. június 13., 16:04
Szerdán a BBC-nél bejelentették: utána néznek a vezető szerkesztők és riporterek fizetésének, mert túl sok bírálat érte a társaságot, hogy túlfizeti őket. A jelentések szerint azonban a fizetésekkel kapcsolatos vizsgálatok, melyek a magas javadalmazások csökkentését is hozhatják, csak a jövő év elején kezdődnek.

A bírálatok elsősorban arra vonatkoznak, hogy a BBC annyit fizet sztárjainak, mint például az ITV magántévé, amelyik elsősorban hirdetésekből finanszírozza magát és nem az adó- és díjfizetők pénzéből. Van olyan műsorvezető a BBC-nél, akinek három évre szóló szerződése alapján 18 millió angol fontot folyósít a rádió- és tévétársaság. Mindeközben anyagi helyzete miatt leépítéseket kellett bejelentenie, közel 4 ezrest.

A hó elején vált ismertté, hogy több száz fővel csökkenhet a közszolgálati tévé- és rádiótársaság hírszolgáltatási részlegének létszáma a körvonalazódó új takarékossági intézkedések miatt.

A BBC-nek egyedül a hírrészlege, a BBC News jelenleg kétezer újságírót alkalmaz; éves költségvetése 90 millió font (33 milliárd forint), amiben a BBC rádiók hírműsoraitól a negyven külföldi tudósítói poszt finanszírozásáig minden benne van. A kormány azonban azt írta elő a BBC működését szabályozó királyi charta esedékes felülvizsgálatában, hogy a hírműsorok költségvetését a következő öt évben évente 5 százalékkal csökkenteni kell.

A BBC vezérigazgatója, Mark Thompson már 2005-ben meghirdette a cég egészét érintő takarékossági programját, amelynek keretében az akkori, 27 ezer fős alkalmazotti állományt eddig 14 százalékkal csökkentették.

A részprivatizációs elemekkel kiegészített takarékossági terv kitűzött célja évi 355 millió font (130 milliárd forint) megtakarítás.

A BBC, amelynek sem tévé-, sem rádióműsoraiban soha nincs reklám, kizárólag a háztartásonként jelenleg évente 127 fontos - összesen mintegy 3,8 milliárd fontnyi (1400 milliárd forint) - éves előfizetési díjból, valamint ismeretterjesztő, dráma- és egyéb saját produkcióinak külföldi értékesítéséből él.

MTI - fidesz.hu