És igazuk is van, időzzünk el itt egy kissé! Például én csodálkozom, hogy csak ennyire ragadtatta el magát (ha tényleg mondta). Mert ami az elmúlt napokban történt, teljes őrület.

Pár, magát a szakmának, a művészet papjának - mit papjának, istenének! - kikiáltó ember a miniszterelnök által egyszerűen csak baráti sajtónak nevezett közeget irányítva megpróbálja zsarolni a színházat finanszírozó önkormányzatot.

Csúsztatásokkal, elhallgatásokkal teli nyilatkozatokkal köpködik tele az országot, így kívánják megtörni az újonnan kinevezett igazgató, Balázs Péter, az őt támogató testület és minden hasonló döntésre készülő színháztulajdonos önkormányzat akaratát, tartását.

Pedig az eset rém egyszerű. Lejárt a szolnoki színház igazgatójának mandátuma, a fenntartó újat bízott meg. Egy demokratikusan megválasztott képviselő-testület demokratikusan, szabályos eljárás keretében döntötte el, hogy öt éven keresztül ki vezesse a város egyik intézményét. Minden úgy zajlott, ahogy a törvények előírják. Az önkormányzat pályázatot hirdetett, a jelentkezőket az illetékes bizottság meghallgatta, ajánlást tett, majd újabb, testületi meghallgatás után megszületett a képviselők szükséges többséggel meghozott döntése.

Vidéken még tisztelik a szabályokat. Kiderült azonban, néhány művész nem kedveli sem a demokráciát, sem annak játékszabályait, ha nem ő irányít. A Pécsett POSZT-oló színházi beltenyészet még aznap látványosan felháborodott.

Hirtelen felindulásukban a Magyar Színházi Társaság vezényletével meg is fogalmaztak egy röpiratot, amelyben kikérik maguknak, hogy a képviselő-testület nem úgy döntött, ahogy a pályázatokat végigolvasó szakmai grémium szerette volna. (Néhány név az aláírók közül: Ascher Tamás, Jordán Tamás, Gothár Péter, Zsótér Sándor, Mohácsi János, Udvaros Dorottya, Csákányi Eszter, Für Anikó.) - Megalázó helyzetbe hozták a szakmát azzal, hogy ezt a pályázatosdit eljátszatták velünk, nem vették figyelembe a szakmai kuratórium döntését, ami egyhangúlag Anger Zsolt pályázatát tartotta legjobbnak - nyilatkozta az egyik aláíró.

Na, itt a csúsztatás. Mert ez nem szakmai kuratórium volt. Nem volt döntési jogköre, még a rangsorolás sem volt feladata. Nem erre kérték fel, hanem a pályázatok véleményezésére. Ezt elismerte Csizmadia Tibor is, az egri színház direktora, a Magyar Színházi Társaság vezetője, aki részt vett a testület munkájában. Mégis kikérte magának.

Mi is tehát a probléma? Tényleg az alkotói szabadság féltése? A szakma nem hagyja magát sárba tiporni - toporzékolnak a nyílt levél aláírói. És azokat meg is téveszthetik, akik még beveszik ezt a maszlagot. Akik nem kérdezik meg, vajon kikből is áll ma Magyarországon a színházi szakma. Név szerint. Beleszámít-e például Dörner György, Eperjes Károly, Schwajda György, a Szolnokra szintén pályázó, de a támadások miatt visszalépett Rátóti Zoltán vagy épp Balázs Péter? A válasz nem igényel hosszas nyomozást: nem számít bele. A szakma ugyanis nem szakmai alapon szerveződik. A pénz mozgatja és a politika: akik együtt tapsolják el az állami és önkormányzati támogatásból hulló milliókat, érdek- és baráti közösséget alkotnak.

A liberális baráti kört ma már leginkább a félelem tartja össze. Attól, hogy hiába hoznak létre tucatnyi szervezetet, és ülnek be mindegyik kuratóriumába, lassan kicsúsznak karmaik közül a lehetőségek. Mert egyre kevesebb a szabad préda, de nem lesz kevesebb a koncleső. Ha nem így lenne, már régen kezdeményezniük kellett volna Szikora János leváltását, aki elérte, hogy az egyik legmagasabb támogatást kapó vidéki teátrum közönsége sorra visszaváltotta bérletét.

Kedves konclesők! Ez a szakma valódi megalázása. Lehet tiltakozni.

Vitézy Zsófia, Magyar Nemzet


fidesz.hu