fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Lefizetett szakszervezeti vezetők?
2007. június 14., 12:00
A Fidesz követeli, hogy azonnal hozzák nyilvánosságra a MÁV és a szakszervezeti vezetők között kötött titkos szerződéseket - jelentette ki Kontur Pál csütörtökön sajtótájékoztatón.

Az új arisztokrácia milliárdos kormánnyal az élén lenézi a munkásokat, alkalmazottakat, ami nemcsak abból látszik, hogy a munkát terhelő adókat az egekig emelték, hanem abból is, hogy azt gondolják, nem a bérből és fizetésből élő embereket kell megfizetni az elvégezett munkájuk után, hanem a szakszervezeti vezetőket kell kilóra megvenni állami pénzen - szögezte le Kontur Pál, országgyűlési képviselő, a Fidesz Munkástagozatának elnöke.

"Tele zsebbel egyetlen szakszervezeti vezetőre sem jellemző, hogy bérharcokat hirdetne és sztrájkot" - jellemezte a politikus Magyarország érdekképviseleti helyzetét. A MÁV felháborító és elfogadhatatlan titkos szerződést kötött a szakszervezeti vezetők kiemelt fizetésére vonatkozóan - fejtette ki, hozzátéve: a szakszervezeti vezetők már eddig is havi 7-800 ezer forintos keresettel mentek haza, a vasúti dolgozók pedig mindig tisztességes, kiskeresetű embereknek számítottak, akik minden nap a megélhetési válsággal küzdenek. "A MÁV vezérek így akarják elhallgattatni az egyre komolyabb megélhetési problémákkal küzdő munkás-alkalmazotti embereket, hogy megveszik szakszervezeti főnökeiket" - jegyezte meg.

Pártja álláspontját ismertetve kiemelte: a Fidesz követeli, hogy azonnal hozzák nyilvánosságra a MÁV és a szakszervezeti vezetők között kötött titkos szerződéseket, illetve azt, hogy az egyes szakszervezetek számára biztosított kiemelt bértömeget hogyan osztották el. Megjegyezte: a közvéleménynek joga van megtudni azt is, hogy mennyit kerestek a MÁV-nál a reprezentatív szakszervezetek vezetői.

Miközben a MÁV évről évre hatalmas vesztségeket termel, szárnyvonalakat zárnak be, négy év alatt 11 ezer embert bocsátottak el, sokszázezres fizetéssel akarják megvenni a szakszervezeti vezetők hallgatását, együttműködését - hangsúlyozta, majd kiejelentette: a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség, és annak Munkástagozata ezt elfogadhatatlannak tartja, "ezt mi visszautasítjuk".

fidesz.hu