fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A fővárost nagyon komoly károk érik
2007. június 14., 14:24
Önkormányzati vizsgálatot szorgalmaz a Fidesz fővárosi frakciója annak kapcsán, hogy a versenyhivatal korábban, kartellezés miatt 600 millió forintos bírsággal sújtott nyolc olyan céget, amelyek fővárosi utakat is építettek.

A képviselőcsoport vezetője csütörtöki tájékoztatóján közölte: azt is tudni szeretnék, hogy a cégek miért kapnak az elmarasztalásuk óta is megbízásokat a fővárostól, illetve miért nem tett ez ügyben kártérítési, jogi lépéseket a főváros vezetése.

Tarlós István sérelmezte, hogy a Fővárosi Közgyűléshez hasonlóan a kormánypártok a bizottságokban is rendre megakadályozzák ennek a témának a tárgyalását. A politikus közölte "a fővárost nagyon komoly károk érik ennek a magatartásnak a során". Emlékeztetve arra, hogy "a korrupció elkerülését és visszaszorítását a koalíciós pártok elsőként tűzik zászlójukra a választási kampány során", megjegyezte: magyarázatot várnának a városvezetéstől arra, hogy mi az oka annak a kormánypárti magatartásnak, "hogy főpolgármester úr még tárgyalni sem hajlandó ebben a város érdekét súlyosan érintő kérdésben".

Papcsák Ferenc (Fidesz), a pénzügyi és közbeszerzési bizottság alelnöke elmondta, hogy a versenyhivatal által elmarasztalt útépítő cégek az elmúlt három évben, a kartellezésük óta több mint 30 milliárdos bevételhez jutottak. Hozzátette, hogy a főváros évente tízmilliárd forint körül költ útfelújításokra. Az alelnök szerint azzal, hogy szerdán a szakbizottságban a kormánypártok ismét megakadályozták e téma tárgyalását, egyértelművé vált, hogy politikai ügyként kezelik ezt a kérdést. "Politikailag magukra húzták ezt" az ügyet azzal, hogy még csak tárgyalni sem kívánnak egy olyan kérdésről "amely a főváros polgárainak megkárosításáról szól". A kartellezés ugyanis arról szól, hogy a fővárosi polgárok kevesebb lehetőséget kapnak, miközben a vállalkozások pedig jól járnak, ha egy ilyen kartellbe tömörülnek - tette hozzá. Papcsák Ferenc megjegyezte: "tartok tőle, hogy politikustársaink gazdasági érdekeket elvtelenül szolgálnak ki".

Tarlós István hozzátette: "nem akarják azt sugallni", hogy e kérdéskör kapcsán bűncselekmény történt. A kartellezésük miatt a cégek megkapták büntetésüket, de emiatt a fővárosnak is komolyan fontolóra kellene venni a kártérítési eljárást és a jövőt" - jegyezte meg. A frakcióvezető szerint furcsa dolog, hogy a városvezetés könnyedén átsiklik azon a problémán, hogy a kartellezés miatt elmarasztalt cégek továbbra is komoly megbízatásokat kapnak a fővárostól.

Szathmáryné Jahl Angéla (Fidesz) a téma kapcsán bírálta a fővárosi önkormányzat közbeszerzési gyakorlatát. Mint mondta, ez erősíti a kis- és középvállalkozások versenyképességének romlását, amit a piacvesztésük eredményez. Hozzátette, hogy az önkormányzati közbeszerzéseket rendre olyan feltételekkel írják ki, amelyek lehetetlenné teszik a kis- és középvállalkozások indulását.

MTI - fidesz.hu