fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Békés megye fejlesztéséről tárgyaltak vállalkozók és politikusok
2007. június 15., 09:50
Békés megye megközelíthetőségének javítását, a munkahelyteremtést, a kis- és középvállalkozói szektor erősítését, a szakképzés piaci igényekhez való igazítását, az idegenforgalom fejlesztését és a határmenti kapcsolatok erősítését jelölték meg a térség kitörési pontjainak egy gazdaságpolitikai fórumon a résztvevők csütörtökön Békéscsabán.

A Békés Megyei Kereskedelemi és Iparkamara által szervezett találkozón, amelyen a megye gazdasági életének vezetői mellett politikusok is kifejthették álláspontjukat Domokos László, a megyei önkormányzat fideszes elnöke, országgyűlési képviselő elmondta, hogy az önkormányzat a maga eszközeivel tud segíteni a megye leszakadásának megállításában és fejlesztésében. Mint mondta elkészült egy olyan integrált fejlesztési terv, amely egyszerre képes választ adni az elöregedő megye szociális problémáinak orvoslására, a tőkehiányban szenvedő kis- és középvállalkozói szféra segítésére, és olyan infrastrukturális feladatok megoldására, amelyek segítik a vállalkozói szféra erősödését.

Domokos László példaként említette, hogy a megyei és a települési önkormányzatok együttműködésével egy olyan program indul a jövőben, amelyik segíti a vállalkozókat abban, hogy ne kelljen nekik hatalmas költséggel telephelyet építeni. Mint mondta az unió magas arányban támogatja az önkormányzatokat olyan inkubátorházak építésében, amelyeket azután a piaci ár alatt vehetnek igénybe a vállalkozók. Továbbra is kiemelt kérdésnek nevezte a megye megközelíthetőségének a javítását, vagyis a 44-es számú főútvonal Kecskemét és Békéscsaba közötti szakaszának a korszerűsítését. A megyei elnök azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a tervekben csak Békéscsabáig szerepel a korszerűsítés, nem pedig a határig, márpedig így szinte a semmibe fog vezetni a majdani M44-es főút.

Vozár Márton, a kamara vendéglátó és idegenforgalmi tagozatának vezetője az idegenforgalom fejlesztését hangsúlyozta. Mint mondta előtérbe került a minőségi szálláshelyek fejlesztése, így a megye fontosabb gyógyfürdői mellé építendő négycsillagos szállodák kérdése. Vozár Márton szerint érdem felfigyelni arra, hogy a szomszédos Románia középosztálya ma már jelentős számban látogatja mind Gyula, mind Orosháza-Gyopárosfürdő létesítményeit.

A tanácskozáson több vállalkozó azt hangsúlyozta, hogy a kormánynak csökkenteni kellene az adóterheket, mert sok kisvállalkozó napjainkban azért nem bővíti a cégét, mert magas a munkaerő foglakozatásához kapcsolódó közteher.

MTI - fidesz.hu