fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Fejlesztési forrásoktól eshetnek el a hajdú-bihari kistérségek
2007. június 15., 10:36
Jelentős fejlesztési forrásoktól eshetnek el a hajdú-bihari települések, ha az Országgyűlés végszavazáskor elfogadja az új kistérségi csoportosulásokat - közölte egy sajtótájékoztatón Rácz Róbert országgyűlési képviselő (Fidesz), a hajdú-bihari közgyűlés elnöke pénteken Debrecenben.

Tájékoztatása szerint egy hajdú-bihari szocialista képviselő, Hajdú Attila indítványára az országgyűlés megszavazott egy módosító indítványt, amelyet korábban senkivel nem egyeztettek, s amely megváltoztatta a kistérségek összetételét. Így a debreceni kistérséghez került Mikepércs, de szándéka ellenére nem került a kistérségbe Derecske, Konyár és Sáránd.

A hajdúhadházi kistérségből pedig Bocskaikertet a debreceni kistérséghez csatolták. Ezzel - mint azt Szőllős Sándor, Bocskaikert polgármestere elmondta - 100 millió forint óvodafejlesztési és további 100 millió forint útfejlesztési támogatástól esnek el. Béres László, a Hajdúhadház központi többcélú kistérségi társulás elnöke hozzátette: Bocskaikert kiválásával nem vehetik igénybe a szociális kiegészítő normatívákat, így az egész ellátó hálózatot újra kell szervezniük.

Márton Attila (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője szerint 2-2,5 milliárd forint európai uniós fejlesztési plusz támogatástól esik el az egyébként hátrányos helyzetű létavértesi kistérség, amiért Derencskét az eredeti szándékkal szemben nem a debrecenihez csatolták. Bakó István, Derececske polgármestere is megerősítette: velük nem egyeztetett a javaslatot tevő szocialista képviselő, így teljesen váratlanul érte őket a döntés.

Rácz Róbert emlékeztetett rá, hogy a képviselői indítványt csak a szocialisták szavazták meg. Bakó István hozzátette: tíz település polgármestere levélben fordult Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz és Lamperth Mónika önkormányzati miniszterhez e hátrányos döntés megváltozatása érdekében.

Márton Attila bejelentette: ha az országgyűlési végszavazáson jóváhagyják ezt az indítványt, az ügyben ősszel egyéni képviselői módosító indítványt terjesztenek az Országgyűlés elé.

MTI - fidesz.hu