fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Ötvenedszer Soproni Ünnepi Hetek
2007. június 18., 10:40
A Soproni Ünnepi Hetek rendezvénysorozat, a legrangosabb és a legnagyobb múltra visszatekintő soproni kulturális fesztivál évtizedeken keresztül, minden évben és mindig valami újjal lepi meg a kultúra iránt fogékonyakat.

Idén a többszörös jubileum jegyében az 50. ünnepi hetek megnyitóján az ötvenéves Duna Művészegyüttes, valamint az ugyancsak ötvenedik évfordulóját ünneplő soproni fúvószenekar köszöntötte Sopront, a közönséget.

"A szeretet szava szól köveidből és a szívekből, mert hűséggel együtt él itt most is a szép." - idézte a költőt dr. Fodor Tamás polgármester a megnyitó ünnepségen, amelyen a közönség soriban jelen volt az erdélyi Medgyes testvérvárosi küldöttsége.

- Városunk az évszázadok alatt küzdelemmel és verítékkel, alkotómunkával és a szép szeretetével szerzett jogot a megbecsülésre és az önbecsülésre. Az évszázados kulturális hagyományok ápolása és folytatása a jelenre maradt örökül. A sok-sok rendezvény, alkalom, kiállítás, ünnep, sportesemény mögött mind-mind elmúló és most élő neves és névtelen ember áll, Önök, hűséges soproniak és Sopront szeretők. Bízva abban, hogy ez a hűség, ragaszkodás kifogyhatatlan, fejezem ki köszönetemet Önöknek, a Pro Kultúra Kht. vezetőinek és minden dolgozójának, minden közreműködőnek és szervezőnek, mindenkinek, aki Sopron város kultúrájáért bármit is tett és tesz - mondta Sopron polgármestere.

A kirakodó árusok, vásárosok gazdag portékakínálata, a színes programkínálat, a jó muzsika, a néptáncegyüttesek fergeteges műsora, a koncertek pedig láthatóan sok érdeklődőt vonzottak már az első két napon a Fő téri rendezvénysorozatra.

cyberpress - fidesz.hu