fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Megkezdődtek Szolnok belvárosának rehabilitációs munkái
2007. június 18., 11:20
A földmunkákkal megkezdődtek hétfőn Szolnok belvárosának rehabilitációs munkálatai, az Európai Unió által támogatott projekt egymilliárd 143 millió forintba kerül, a megvalósítással november végéig kell elkészülni - közölte a polgármesteri hivatal projektmenedzsere az MTI-vel.

A Kossuth tér arculatának szinte teljes megváltoztatásával, a közúti forgalmi jelentős átalakításával járó munkák miatt a szolnokiaknak és városban megfordulóknak az elkövetkező néhány hétben jókora türelemre és megértésre lesz szükségük - jelezte Fodor György. Az előkészítés során igyekeztünk mindent úgy szervezni, hogy lehetőség szerint a legkevesebb bosszúságot okozzuk a közlekedőknek, így például a kezdettel megvártuk az iskolaév befejezését - tette hozzá.

A rehabilitációs munkák az első szakaszban a szűken vett belvárosban a Hubay, a Sólyom, a Sóház utcát érintik, ezeken a helyeken több héten át a járműforgalom részleges, esetenként teljes korlátozásával kell számolni az autósoknak. Forgalomkorlátozás lesz a körforgalmúvá alakítandó Eötvös téren, valamint a Ady Endre és Pólya Tibor utak kereszteződésben, amelyet jelzőlámpás csomóponttá építenek át.

MTI - fidesz.hu