fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Alakítás
2007. június 19., 08:19
Nem tudom, észrevették-e, de átalakult a kormány. Komolyan mondom. Volt valami bejelentés a múlt héten, lényegének a névjegyipar örülhetett igazán; újabb megrendelés várható, nagy tételben. Magyar Hírlap publicisztika.

Csakhogy az átalakítás közben udvariatlan volt a kormányfő. Eörsi Mátyás, az SZDSZ frakcióvezetője szerint. Mert Gyurcsány Ferenc öt perccel a kormányátalakítás bejelentése előtt értesítette a liberális párt elnökét. De legalább értesítette. Mert úgy néz ki, hogy az érintett kormánytagok talán még ennyiről sem tudtak. Mai gyorstesztünk: azonnal, és mindenféle segédeszköz igénybevétele nélkül mondja meg, ki melyik posztra került. És hol volt eddig? És ott mit csinált?

A kormányalakítás után fellélegezhettek a politológusok. Minimum két hétig ellesznek avval, hogy minden tévében és rádióban elmagyarázzák, mi is történt valójában. És az mit jelent. És mire lehet számítani. És melyik erőcsoport mennyire erősödött meg valamelyik lobbicsoport számára. És ennek milyen látható jelei vannak. És hogy van a kedves nagymama.

És miért van, hogy a kormányátalakítás csupán ugyanazoknak a személyeknek az ide-oda küldözgetéséből és átnevezéséből áll. Miért kell átcímkézni Bajnai Gordont? Mi történt Kiss Péter eddigi székével, hogy újba kellett ültetni?

Valóban nincsenek nagyjából tíznél többen a szocialisták környékén, akikre valamilyen feladat elvégzését rá lehetne bízni? Mielőtt új posztra kerülne, ahol kezdheti elölről.

A hét végén még olyasmi is elhangzott az SZDSZ környékéről, hogy Szilvásy György személye vállalhatatlan a liberálisoknak. És hétfőre rendkívüli frakció- és ügyvivői értekezletet hívtak össze. Amiből csak az lehetett, ami. Hétpontos javaslatcsomag. Amelynek az elején az SZDSZ nagyon határozottan, kompromisszumok nélkül tudomásul veszi a kormányátalakítást. Meg a strukturális átalakításokat is, ha azok gyorsítják a reformokat. Nyilván ez lesz a strukturális átalakítások első dolga. És már a héten hozzákezdenek a reformok gyorsításához.

Van még további hat pont. Kóka János abban bízik, hogy azokat elfogadja a kormányfő.

Legfeljebb nem fogadja el. Elvégre lehet, hogy Szilvásy a liberálisoknak vállalhatatlan, de Gyurcsány számára viszont vállalható. És Gyurcsány az, aki ebben a kérdésben dönt. Legfeljebb előtte konzultál magával, és egyetért saját döntésével. És ez a többi pontra is vonatkozik.

Az SZDSZ-nek valójában örülnie kellene, hogy kimaradt ebből az átalakításból. Így legalább azt mondhatja, hogy semmiféle alkuban és egyezkedésben nem vett részt. Ez arra talán jó lehetne az SZDSZ-nek, hogy bejusson a parlamentbe. Ha sikerülne elmagyarázni, hogy a koalícióban volt ugyan, de köze nem volt a kormányzáshoz.

A liberálisokat az is zavarja, hogy a kabinet a kisebb kormányt hirdeti, és egyre több minisztere van. Rossz megközelítés. Mert lehet, hogy több miniszter van, de egy részüknek nincs tárcája. És a tárca nélküli miniszterek mégiscsak kevesebbet költenek a többieknél. A fenntartásuk is olcsóbb. Egy irodánál és némi berendezésnél többet úgysem fogyaszthatnak. Egyszerűbb lenne a kapcsolattartás is velük. Elég lenne a politikus nevét ráírni a borítékra, meg címzésnek annyit, hogy kormány. Minden levelet egy nagy terembe kézbesítenének. A tárca nélküli miniszterek pedig kiválogatnák a küldeményeiket. És máris elment a munkanap fele. Jó társaságban. Mihez kezdjenek délután? Reformáljanak?

Makai József, Magyar Hírlap


fidesz.hu