fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Botrányokkal teli gyártáskezdés a Hankooknál
2007. június 19., 10:26
Hivatalosan június utolsó hétfőjén indítja el a gumiabroncs-gyártást a koreai Hankook Dunaújváros közelében - értesült a Magyar Hírlap. Az eddigi legnagyobb mértékű állami támogatásban részesülő befektetés nevéhez azonban több tisztázandó ügy is kötődik. A Magyar Hírlap írása.

Többszöri kérés ellenére sem hozzák nyilvánosságra a felek a Hankook Tire Magyarország Kft., illetve a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közötti szerződést. Ennek hiányában nem lehet tudni, hogy a koreai befektető a tizenötmilliárd forintos vissza nem térítendő támogatás és az ötmilliárdos adókedvezmény fejében milyen ígéretet tett a magyar kormánynak. A szerződés részleteinek kiadására az Index internetes portál az egyik jogvédő szervezettel közösen bírósági eljárást kezdeményezett.

Dorkota Lajos fideszes képviselő szerint a rekordösszegű állami támogatás mellett az üvegzsebtörvény is az információk publikálására kötelezné a gazdasági tárcát. "A részletek ismerete nélkül fennáll a veszélye annak, hogy jogtalanul jutott bizonyos előnyökhöz a cég" - mondta a dunaújvárosi képviselő. Dorkota Lajos szerint nem ez az első alkalom, hogy üzleti titokra hivatkozva a gazdasági tárca megtagadja a tájékoztatást. Az eset abból a szempontból mégis kiemelkedő, hogy külföldi cég eddig még nem részesült kétmilliárd forint feletti támogatásban. A vállalat és a tárca illetékesei nem nyilatkoztak lapunknak arról, hogy milyen körülmények között vállalnák a szerződés megismertetését.

A beruházás most lezáruló első szakaszában a társaság arra tett ígéretet, hogy 1100 embert alkalmaz, és ezt Bányai Tibor humánerőforrás-vezető szerint teljesíteni is tudják. Igaz, miután a környéken kevesebb a 25 és 35 év közötti munkavállaló, a vállalat más megyékben, illetve Szlovákiában is toborzott alkalmazottakat. A helyiek úgy érzik, hogy félrevezették őket, mivel csak most szereztek tudomást arról, hogy a gyár vezetősége "vendégmunkásokkal" tölti fel a létszámot. Kifogásolják, hogy miközben a gyártás negatívumait - forgalomnövekedés, szennyezőanyag-kibocsátás - nekik kell elviselniük, a munkahelyteremtés előnyeit mások élvezik. A társaság 400-600 fő befogadására alkalmas otthont is épít, vagyis elvileg a dolgozók mintegy fele lehetne jövevény.

A másik zajos ügy, ami a cég nevéhez kötődik, a társaság telekvásárlásával kapcsolatos. Információink szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálja az ingatlaneladást, de egyelőre még vádemelés nem történt. A gyanú szerint négy magánszemély áron alul juthatott hozzá a cégnek később átadott területekhez.

Az eredetileg Szlovákiába tervezett, de végül Magyarországon megvalósuló beruházást a vállalat 535 millió euróból oldja meg.

Nagy Vajda Zsuzsa, Magyar Hírlap


fidesz.hu