fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Hétezer éves lelet Nógrádban
2007. június 19., 15:18
Hétezer éves sírt tártak fel Kállón kedden; a Nógrád megyei községben ez az eddigi legidősebb régészeti lelet - tájékoztatta a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum régésze az MTI-t.

Bácsmegi Gábor elmondta: ebben az időszakban a települések közvetlen közelében vagy azok nem lakott helyeire temetkeztek, így szinte biztos, hogy hétezer éves település nyomait tárhatnák fel Kállón. A sírban kevés csont maradt meg eredeti helyzetében, azokból arra lehet következtetni, hogy a testet zsugorított alakban helyezték a sírba - tette hozzá. Bácsmegi Gábor elmondta: kőbaltát és pattintott kőpengét is találtak a sír közelében.

A szakember elmondta, hogy lakossági bejelentésre végezték el a feltárást, egy helyi lakos ugyanis derítő ásása közben emberi csontokra bukkant. Hozzátette: érdemes lenne folytatni a munkát, de ahhoz pályázaton kellene pénzt szereznie a helyi önkormányzatnak.

Kállón legutóbb 2004-ben az ivóvíz-beruházás alkalmával tártak fel egy kétezer éves női sírt.

MTI - fidesz.hu