fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Gyurcsány véleménye Orbán Viktor könyvéről
2007. június 19., 19:10

Szem- és gyomorforgatónak tartom azt, hogy egy aktív politikus pénzért árulja politikai beszédeit, és ebből több millió forintos családi jövedelemre tesz szert - mondta Gyurcsány Ferenc az MTI-nek adott interjújában kedden. A miniszterelnök bár nem nevezte meg Orbán Viktort, egyértelmű volt, hogy a Fidesz elnökéről beszél.

"Nem ismerek még egy példát, hogy aktív politikus, saját közvetlen politikai tevékenységéből így kívánna hasznot húzni. Ennek az a vége, hogy holnapután a parlamentben elmondott beszédéért is pénzt fog valaki kérni" - hangoztatta.

Gyurcsány Ferenc úgy látja: ha valaki ebből mégis pénzt csinál, akkor az a kötelessége, hogy a bevételt jótékony célra, civil szervezeteknek ajánlja fel.

A kormányfő elképesztőnek nevezte azt, hogy a Fidesz elnöke másodszor is "eljátssza ugyanazt, vagyis hazaviszi a pénzt és elkönyveli, hogy van tizenegynéhány millió forintom abból, hogy összegyűjtöttem a beszédeimet".

Véleménye szerint ez különösen akkor elképesztő, ha valaki politikájának középpontjába az erkölcsöt állítja. "Az nem megy, hogy plebejus politikát hirdetek, harcolok az új arisztokráciával szemben és a legellentmondásosabb, rosszízű dzsentri magatartást folytatom" - mondta.

A kormányfő kijelentette: erkölcsi kérdésekben csak erkölcsileg feddhetetlen ember mondjon megalapozott véleményt.

Az MTI interjúja Gyurcsány Ferenccel