fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Leváltás után kitüntették a főrendőröket - a Fidesz véleménye:
2007. június 20., 09:45

Most már minden napra jut egy kínos lelepleződés. Korábban Gyurcsány Ferenc nagy felhajtás közepette menesztette a rendőri vezetőket, akiknek távozását az ellenzékkel együtt a közvélemény is régóta indokoltnak tartotta. Ahogy tavaly ősszel, a békés embereket ért brutális rendőrtámadások idején, úgy most is azok pártjára állt a kormány, akiknek jelentős szerepük volt a rendőrség soha nem látott morális válságának kialakulásában. Azzal, hogy a rendészeti tárca kormánykitüntetést adományozott az előzőleg - társadalmi nyomásra - kirúgott főrendőröknek, utólag legitimálta, elismerte azokat a döntéseiket, cselekedeteiket, amelyek a magyar emberek biztonságérzetének megrendüléséhez vezettek.

Budapest, 2007. június 20.


Balog Zoltán (Fidesz),
az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke