fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Tömeges halpusztulás a Kis-Hernádban
2007. június 20., 11:02
Hernádszentandrás lakói június 17-én, vasárnap délelőtt vettek észre először haltetemeket a folyóban. Értesítették a Kis-Hernád kezeléséért felelős szervezeteket, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságot, majd az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséget. A helyzet kivizsgálása most is tart. A Népszabadság írása.

"A helyszínen elvégzett vízminta-vétel eredménye nem utalt semmilyen vegyi szennyeződésre, ugyanakkor kimutatta, hogy a víz oxigéntartalma kevesebb, mint tizede az elvárt mértéknek. Ez választ adhat a tömeges halpusztulásra, hiszen az utóbbi napok magas hőmérséklete szintén negatívan befolyásolta a folyó állapotát" - írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében a község polgármestere, Üveges Gábor.

A polgármester szerint az utóbbi két évtizedben nem végeztek ezen a vízszakaszon semmiféle tisztítási munkát és mederkotrást, ami oda vezetett, hogy mára a növényzet túlburjánzott, az elhalt növényi anyagok lerakódnak és bomlásnak indulnak, az iszapréteg szinte teljesen elzárja a meglévő forrásokat, amely biztosítaná a folyamatos egyensúlyt. Amennyiben nem történik érdemi beavatkozás a következő 1-2 évben - állítja Üveges Gábor -, beláthatatlan és helyrehozhatatlan ökológiai károsodás következik be, amelynek egészségügyi következményeitől is tartani kell. Az elhalt állatok tetemeit - melyeknek tömege mára több száz kilogrammot tesz ki - közmunkások bevonásával hordják el, megelőzve ezzel a fertőzés kialakulását. "A helyzet kivizsgálása még tart, felelősök megnevezése csak a tények és bizonyítékok teljes ismeretében történhet." - írja tájákoztató levelében a polgármester.

Népszabadság


fidesz.hu