fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Új autóbusz-pályaudvar Balassagyarmaton
2007. június 20., 16:12
Új autóbusz-pályaudvart adnak át Balassagyarmaton csütörtökön; Nógrád megyében ezzel közel egymilliárd forintos program valósult meg, mivel az idén a megye harmadik városában épült meg ilyen létesítmény.

Salgótarjánban az 1976-ban épült pályaudvart váltották ki a 360 millió forintos beruházásban elkészült, márciusban átadott beruházással, míg Szécsényben a napokban vette birtokba az utazóközönség az autóbusz-pályaudvart. Szécsényben áldatlan állapotokat szüntetett meg a 132 milliós fejlesztés, mivel ott addig egy belvárosi utcát használtak fel- és leszállóhelyként.

A balassagyarmati projekt összköltsége 333 millió forint, ebből 300 millió a ROP támogatás; az önkormányzat úgy csökkentette 13 millió forintra az önerőt, hogy 20 millió forintot nyert el a belügyminisztériumi önerő alapból - mondta az MTI-nek Magyaros Tamás, a város beruházási irodájának vezetője. Elmondta: az új autóbusz állomáson a korábbi 13 zsúfolt kocsiállással szemben 16 megfelelően elhelyezett és méretezett kocsiállás épült. A pályaudvar alapterülete 2.950-ről 27.086 négyzetméterre, az utaskiszolgáló és forgalmi épület alapterülete 200-ról 492 négyzetméterre nőtt, míg az autóbuszok műszaki tároló helyeinek száma az eddigi nulláról 25-re emelkedett.

Kedvező változásként említette azt is, hogy az új helyen kialakított létesítményt a buszok már nem a belvároson áthaladó, hanem az Ipoly partján kiépített elkerülő úton közelítik meg. Hozzátette ugyanakkor, hogy a szűkös pénzügyi források nem tették lehetővé a perontetők, illetve megfelelő számú parkolóhely kialakítását. Az önkormányzat uniós pályázati források segítségével kívánja megvalósítani ezeket.

MTI - fidesz.hu