fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A ferencvárosi Fidesz-KDNP közleménye
2007. június 21., 14:01

2007. június 20-án a Ferencvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének kormánypárti többsége megszavazta a Ferencvárosi Egészségügyi Szolgálat (FESZ) vagyonkezelői jogának, illetve az ahhoz kapcsolódó egészségügyi közfeladatok ellátásának átadását külső befektetőnek hosszú távra. Arról is döntöttek, hogy a funkcionális privatizáció lebonyolítására nyilvános pályázatot írnak ki.
A Ferencvárosi Polgári Frakció (FPF) tiltakozik a fővárosi szinten kiemelkedően jól működő, eszközökkel kiválóan felszerelt, mintegy 60 ezer kerületi lakos egészségügyi ellátását végző FESZ magánosítása ellen.
Mivel a tervezett privatizációra sem a szocialista párt, sem a szabaddemokraták szövetsége nem kapott felhatalmazást a választópolgároktól, hiszen a választási kampány során erről nem szólt egyikük programja sem, Kandolka László a FPF frakcióvezetője a 20-ai ülésen bejelentette, hogy helyi népszavazást kezdeményezünk e kérdésben. Ezt még ez év őszén, a végső és visszavonhatatlan döntést megakadályozandó le kívánjuk bonyolítani. Megelőzőleg, szeptember 7-én, szintén a mi javaslatunkra az önkormányzat közmeghallgatást tart az ügyben.

Ferencvárosi Polgári Frakció (Fidesz-KDNP-VP)



Budapest, 2007. június 21.