fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
M7: 2,75 milliárd egy kilométerért
2007. június 22., 08:38
Tavaly az autópálya-törvényben megtervezett 313 kilométernyi új autópálya és autóút helyett ennek kétharmada készült csupán el. A tervezettnél korábban a jelentősebb szakaszok közül csak az M5-ös autópálya Kiskunfélegyháza és Szeged közötti 45 kilométeres szakaszát adták át, még 2005-ben. A költségkeretek pedig gyorsan apadnak már azért is, mert rekordáron, 2,75 milliárd forintért épült egy kilométer autópálya Ordacsehi és Balatonkeresztúr között. A Napi Gazdaság írása.

Az autópályák nem csupán lassan, de jelentős finanszírozási bonyodalmak árán készültek tavaly - derül ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentéséből. Az átadott gyorsforgalmi utak közül az M3, az M35, valamint az M7 egyes szakaszait (az úgynevezett programutak) a kormány magántőke bevonásával kívánta megépíteni, erre azonban nem került sor. A beruházásokat végül a központi költségvetésből, illetve a Nemzeti Autópálya (NA) Zrt. és az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. által állami kezességvállalás mellett felvett hitelekből finanszírozták többek között koncessziós és PPP-megoldásokkal - olvasható a Napi Gazdaságban.

A szaktörvény az eredeti úthosszból kiindulva 347 milliárd forintos kiadással kalkulált 2006-ra. Ehhez képest csak a három említett programút esetében az NA Zrt. év végéig 22,3 milliárd forintot költött előkészítésre és 121,2 milliárd forintot építésre, amihez még 8,4 milliárdnyi vitatott követelés járul. A koncesszióban megvalósult M5-ös és M6-os autópálya-szakaszok esetében 2006 végéig az előkészítésre kifizetett összeg 9,4 milliárd forint volt, míg az építési költség 136 milliárd forint, amelyet az állam a rendelkezésre állási díj részeként a 2030-ig, illetve 2024-ig tartó koncessziós időszak alatt fizet meg.

Az ÁSZ által ellenőrzött 117,7 kilométernyi autópálya és 19,5 kilométer főút fajlagos költsége a legmagasabb az M7 esetében volt. A kiugróan magas, 2,75 milliárdos kilométerenkénti díj több mint másfélszerese az M3 szintén tavaly megépült szakaszának. A balatoni autópálya kérdéses, Ordacsehi és Balatonkeresztúr közötti 25,7 kilométeres szakaszára az engedélyezés időpontjában költségbecslés nem készült, csak méret- és mennyiségszámítás.

Napi Gazdaság


fidesz.hu

Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Az autópálya-beruházások furcsaságai