fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A városvezetés panasszal él
2007. június 22., 11:09
A soproni városvezetés múlt héten kapta kézhez a Nemzeti Nyomozó Iroda mélygarázs-ügyben hozott, a nyomozást megszüntető határozatát.

Dr. Fodor Tamás polgármester az ügyben elmondta: a jogi szakértők megvizsgálták a dokumentumot és a következőket állapították meg: - A határozat több helyen iratellenes, valamint ellentétes a jogszabályi rendelkezésekkel, szakmailag megalapozatlan. A rendőrség a dokumentumokban foglalt tényeket figyelmen kívül hagyta, ugyanakkor iratelleneles feltételezéseket, fikciókat állított fel, amelyeket jogszabályellenes magyarázatokkal próbált alátámasztani.

A jogi szakértők megdöbbentőnek, ugyanakkor sajnálatosnak tartják, hogy nagyon súlyos, országos jelentőségű gazdasági bűncselekmény gyanús ügyek vizsgáltata során komoly szakmai hiányosságok merülnek fel a rendőrség eljárásával kapcsolatban. Ilyen ügyeknél minimum elvárási követelmény, hogy a nyomozást végző személyek jogintézményi alapfogalmakkal tisztában legyenek.

Mindezek alapján dr. Fodor Tamás polgármester elmondta: a határozattal szemben panaszt nyújtottak be a nyomozószervhez, amelynek elbírálásáról, amennyiben annak a Nemzeti Nyomozó Iroda nem adna helyt, az illetékes ügyészi szerv fog dönteni.

Sopron városvezetése eltökélt abban, hogy a rendelkezésre álló valamennyi törvényes eszközt kimeríti az ügy teljeskörű törvényes tisztázása érdekében - mondta dr. Fodor Tamás.

BTÉ - fidesz.hu