fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az EP elnöke szerint a testület nem fog jóváhagyni egy felvizezett szerződést
2007. június 22., 11:25
Tovább bonyolódott az EU-alkotmány körüli vita: Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke csütörtök este a brüsszeli EU-csúcson figyelmeztette a tagországok állam- és kormányfőit, hogy az általa vezetett testület nem fogja jóváhagyni, ha az EU-alkotmány utódaként egy felvizezett, számos kulcskérdésben visszalépést jelentő szöveg születne.

A hagyományoknak megfelelően az EU-csúcsok első napirendi pontja mindig az állam- és kormányfők, valamint az Európai Parlament elnökének találkozója. Ezen a megbeszélésen - mint Pöttering utóbb egy sajtóértekezleten elmondta - ő nagyon egyértelműen beszélt, s számos határvonalat húzott. Ilyen például az, hogy az EP ragaszkodik az EU alapjogi chartájának kötelező jellegéhez, a minősített többségi döntéshozatalnál alkalmazandó "kettős többség" elvének meghagyásához, s ahhoz, hogy a jövendő szerződés ismerje el a közösségi jog elsőbbségét a nemzeti jogszabályok felett. Közölte: ha az eredeti alkotmányban szereplő, a döntéshozatalt, a szervezet működését könnyítő reformokat nem hajtják végre, akkor az Európai Parlament - Horvátország esetleges csatlakozását kivéve - további EU-bővítéseket nem tud jóváhagyni.

Az Európai Parlament annak idején, 2005. januárjában óriási többséggel hagyta jóvá az eredeti EU-alkotmányt. Ez a szavazás azonban csak szimbolikus jelentőségű volt: az ilyen jellegű szerződések ratifikálása a nemzeti parlamentek feladata, az EP itt csak véleményt mondhat, más jogköre nincs. Ahhoz viszont szakértők szerint már szükség van az Európai Parlament jóváhagyására (azaz itt
a testületnek vétójoga van), hogy a tagállamok kormányközi konferenciát hívhassanak össze. Márpedig a jelenlegi terv éppen az, hogy ha a brüsszeli csúcson megállapodás születik az EU-alkotmány utódjának szánt új szerződés alapjairól, akkor a végleges szövegezést egy ilyen konferencia végezné 2007 második felében.

Pöttering sürgette, hogy ha lesz ilyen konferencia, annak munkájában az Európai Parlament is aktívan részt vehessen majd.

A német konzervatív politikus elmondta: azt akarta jelezni határozott hangú felszólalásával, hogy az Európai Unióban nem csak "minimalista" országok vannak (azaz olyanok, amelyek az integrációs folyamat lassításában, leállításában érdekeltek), hanem olyanok is, akik az együttműködés mélyítését akarják. Sőt, ez utóbbiak vannak többen - mondta, utalva arra, hogy az eredeti alkotmányt a 27-ből 18 tagállam ratifikálta. "Nem szabad, hogy a viták alaphangját a minimalisták adják meg" - tette hozzá.

MTI - fidesz.hu